My Best Habit: vége – 2006-2012!

Sajnálattal közöljük, hogy a mai nap folyamán a fővárosi My Best Habit bejelentette, hogy nem folytatja tovább. A kezdetben könnyedebb, punkosabb dalokkal, majd később a blessthefall-vonalas modern emocore vonalat tovább erősítő zenekar így kommentálta a történteket: „Sajnálattal kell közölnünk veletek, hogy a 2006-ban létrejött My Best Habit nevű zenekar ezennel feloszlik. Döntésünkhöz nem belső személyes problémák vezettek, közös megegyezés alapján tesszük le a lantot. Hat év úgy érezzük megfelelt nekünk a keményebb rockból, illetve az underground zenei létből. Sajnos az a zenei színtér, ami egykoron energiával és jó kedvvel töltött fel minket mára már átalakult. Szeretnénk viszont mindenkinek megköszönni, hogy hosszú éveken át segítettetek minket, eljöttetek a koncertjeinkre és ha néha nehéz pillanataink is voltak ti mellettünk voltatok. Hat isteni évet köszönhetünk a hallgatóságnak, nektek, akik miatt az egészet csináltuk.” A zenekar nem érintette a búcsúkoncert lehetőségét. Mi a legnagyobb klasszikusukkal búcsúzunk tőlük: