Municipal Waste: Rihanna és Chris Brown közös kedvence!

Hihetetlen, de a képek tanúsítják, hogy valami még is lehet a dologban, ugyanis a Municipal Waste tagjai a minap saját maguk legnagyobb meglepetésére lettek szembesítve a ténnyel, hogy bizony a világhírű énekesek egy olyan dzsekit viseltek (valószínűleg ugyanazt, hiszen korábban Chris megverte Rihannát), amire az ő nevük is fel volt varrva. Pár nappal ezelőtt Chris Brownt látták egy „punk” bőrkabátban, amire olyan zenekarok felvarrói voltak rögzítve, mint a Suicidal Tendencies, a Cro-Mags, a Corrosion Of Conformity, az Excel, a D.R.I. és a Municipal Waste. Ez utóbbi csapat így kommentálta az esetet: „Az ég szerelmére. Chris Brown támogathatja a cuccainkat, de attól még ugyanúgy egy kibaszott idiótának fogjuk tartani.” A történet ott vált azonban igazán mesébe illővé, amikor Tony Foresta és csapata konstatálta, hogy bizony nevük már egész biztosan fenn maradt az utókornak, hiszen a napokban megjelent legújabb Rihanna sorlemez bookletjének egyik fotóján ugyanúgy feltűnik a dzseki, de ezúttal magán az énekesnőn és bizony úgy, hogy ott kizárólag a Municipal Waste logója vehető ki. Az esetet így kommentálták: „Oké, tehát most meg Rihanna zúz egy ‘Waste logóval a legújabb albumának hátulján? Mégis mi a picsa folyik itt?” Szerinted?