Most már egészen biztos, hogy mozgolódik a Molotov Solution

A Molotov Solution a kétezres évek második felének egyik megkerülhetetlen deathcore-brigádja volt, egészen a 2012-es feloszlásukig. A Las Vegas-i csapat nyolcesztendős pályafutása során kiadott három nagylemezt, egy EP-t és egy splitet a War From a Harlots Mouth társaságában. Mondhatni igen termékenyek voltak a srácok.

Aztán közel tíz évig nem is nagyon lehetett hallani róluk semmit, egészen idén őszig, amikor is a csapat a közösségi felületein adta a rajongók tudtára, hogy remaszterelve újra kiadják a harmadik nagylemezüket, az idén tizedik évét töltő Insurrectiont. Az új verziónak két különleges aspektusa is van: az egyik, hogy felkerült rá zárótételként az Infernal Machine c. tétel, ami eddig csak fizikai kiadványokon volt elérhető, ez az első digitális verziója. A másik, hogy mivel már a tíz évvel ezelőtti borítóért is Borbás Róbert (Grindesign) felelt, így a csapat értelemszerűen ezúttal is őt kérte fel, hogy gondolja át az eredeti ábrát az új kiadás apropójából, amit Robi készségesen el is vállalt és ezúttal is remek munkát végzett. És itt még nem érnek véget a jó hírek, ugyanis a banda a megjelenés hírét azzal zárta:

A nosztalgiázás király, de még nem végeztünk.

Majd ezt követően karácsonykor a frissen fellőtt Instagramjukra feltöltöttek egy fotót a stúdióból Will Putney producer (Thy Art Is Murder, Fit for an Autopsy stb.) társaságában, ahol kellemes ünnepeket kívánnak mindenkinek és belengetik a jövő évi viszontlátást. Ezt itt alább megtalálod az album új verziójával egyetemben, mi pedig izgatottan várjuk a további fejleményeket!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molotov Solution (@molotovsolution) által megosztott bejegyzés