Mnemic: mindent az új lemezről!

Ugye arról már korábban is értesültetek, hogy a dán Mnemic háza táján elég radikális változások álltak be a tagcseréket illetően, ugyanis elsőként tavaly Thomas ‘Obeast’ Koefod basszusgitáros távozott, aztán fél évre rá október tájékán kilépett a csapat alapító dobosa,  Brian „Brylle” Rasmussen és a szintén a kezdetek vagy legalábbis majdnem a kezdetek óta jelenlevő Rune Stigart gitáros is. A mindösszesen egyetlen alapító tagot (Mircea Gabriel Eftemie – gitár, billentyű) tömörítő Mnemic így 2012-ben újult erővel kíván visszatérni a következő új tagokkal a felállásában: Victor-Ray Salomonsen Ronander (gitár), Simone Bertozzi (basszusgitár), Brian Larsen (dob). A csapat új lemeze Mnemesis címmel június 8-án fog megjelenni a Nuclear Blast Records gondozásában. A felvételek a dán Antfarm stúdióban készültek a legendás Tue Madsen irányítása alatt, akit a The Haunted, a Himsa, a Sick Of It All vagy akár az Ektomorf lemezei kapcsán is ismerhettek már. A borító Metastazis munkája, aki már dolgozott a Morbid Angellel, az Ulverrel, de a The Black Dahlia Murderrel is. A csapat egyébként a minap közzé is tette az első dalt a Mnemsis-ről és, hogy miért az I’ve Been You-ra esett a a zenekar választása azt Mircea így kommentálta: „Ez az első nyilvános dal az új lemezről és egyúttal ez az egyik legfogósabb darab is, hiszen egyszerű, könnyen emészthető és dallamos. Ha valaki arra gondolt, hogy valami technikás, furcsa és őrült vagy jobban mondva valami nem ránk jellemző djentes megoldással állunk ki az tévedett. Meg kell hallgatnotok a többi dalt is persze, mert ki tudja, lehet hogy a többi viszont ilyen – ki tudja? Ha gondoljátok szerezzétek be az albumot, ha megjelenik és mondjátok el mit gondoltok róla a facebookon keresztül!”

01. Transcend
02. Valves
03. Junkies On The Storm
04. I’ve Been You
05. Pattern Platform
06. Mnemesis
07. There’s No Tomorrow
08. Haven At The End Of The World
09. Ocean Of Void
10. Blue Desert In A Black Hole
11. Empty Planet (bónuszdal)