Milyen a screamo Szlovákiában? A pozsonyi Shallov megmutatja

shallov

Nem sűrűn hallani híreket errefelé a szlovák screamo-színtérről, pedig északi szomszédainknál sem ismeretlen a műfaj, még ha hiánycikknek bőven nevezhető is. Ezen a hiányon igyekszik enyhíteni a pozsonyi Shallov zenekar, akik nemrég adták ki első nagylemezüket Concrete & Glass címmel, aminek a keverése egyébként a törökbálinti SuperSize stúdióban készült.

A bandát Őri Viktor (gitár/ének), Őri Dušan (basszusgitár) és Erik Bachorec (dob) alapította 2013-ban. Egy év után elkészült első, teljesen DIY próbatermi anyagukat még négyesben, két gitárral hozták össze, de végül inkább visszaálltak a trió felállásra, majd belemélyültek a saját hangzásuk megtalálásába, amit egyfajta poszt-rock/screamo keverékként írnak le. Több évnyi koncertezés után 2017 elejére állt össze az első stúdiólemezük anyaga, amit végül a SuperSize-ban Dexter kevert és maszterelt. A Concrete & Glass az Andrejco Records segítségével fizikai formátumban is megjelent, de a zenekar Bandcamp-oldalán, illetve YouTube-on is végighallgatható. A srácok a lemez megjelenését követően egy 15 napos turnén járták be a környező országokat Macedóniától Ausztriáig, és a következő hónapokban is intenzíven koncerteznek majd.

A bandával legközelebb április 4-én Pozsonyban lehet majd találkozni a spanyol Viva Belgrado előtt (akik egyébként előző nap Budapesten is játszanak). Április 22-én Győrben, a Pop Punk Sucks fedőnevű bulin is ott lesz a Shallov, április 24-én megint Pozsonyban játszanak a svéd No Omega társaságában, illetve június 9-én a Bősárkányon rendezett Hell Vill fesztiválon is fellépnek. Emellett még további koncertek is várhatók, amelyekről a facebook-oldalukon lehet tájékozódni.

És akkor a nagylemez: