Mégsem jön Budapestre a Dead End Path

Tumblr-oldalán jelentette be a Dead End Path, hogy az őszi, Foundationnel közös Európa-turnéját lemondani kényszerül, mégpedig nem azért, mert a tagoknak más dolguk lenne, hiszen (ahogy erre a zenekar korábbi fanzine-es interjúi is kitértek) minden vágyuk volt, hogy átjöhessenek a kontinensünkre, de sajnos a banda nem engedheti meg magának anyagilag a novemberi körutat. Ez persze nem azt jelenti, hogy véget érne baráti kapcsolatuk a Foundationnel vagy az Avocado Bookinggal, csupán ezt a turnét kényszerülnek kihagyni, de igyekeznek minél előbb bepótolni a most kimaradó koncerteket (és legközelebb megfontoltabbak lesznek a bejelentéssel), míg az ő helyükön a Six Feet Under középnyugati üdvöskéje, az eddig két 7″-et és egy demót jegyző Expire fogja kísérni a Bridge Nine reménységét. Mindemellett a zenekar azt is hozzátette, hogy a holnapi nap folyamán egy nagy hírt szeretnének bejelenteni ugyanezen a felületen (frissítve: az amerikai turnéját). Az Expire pedig ilyen koncerteket szokott adni:

httpvh://www.youtube.com/watch?v=fNGGQDpj06Q