Megjött a The Southern Oracle új kislemeze

2016 októbere óta első ízben jelentkezik új hangzóanyaggal a The Southern Oracle. A háromdalos Blind Messiah EP a zenekar harmadik nagylemezét hivatott felvezetni, amelynek dalain jelenleg az utolsó simítások folynak. Az album a tervek szerint még 2018 utolsó negyedében megérkezik egy elég komplex, szokványosnak nem mondható formában.

Az új kislemezre két teljesen új szám került fel, amelyek a közelgő albumra már nem férnek fel. Érdekesség, hogy a Fearmonger című dal szövegét Percy Bysshe Shelley Ozymandias című verse szolgáltatja, amelynek mondandója előrevetíti a zenekar nagylemezen taglalt témáit. A két friss szerzemény mellett pedig helyet kapott még az EP-n a banda koncertszettjének állandó szereplője, a Chaosbringer újra felvett verziója is, amelynek eredetije a 2014-es Animals Over People Vol 1. jótékonysági válogatáslemezen volt hallható.

Az EP május 12-től lesz elérhető online (Spotify, Apple Music), valamint limitált, szerzői kiadású CD-n is beszerezhető a zenekartól, összesen 100 példányban. Ugyanezen a napon a banda a Dürer Kertben mutatja be a kislemezt a szintén friss anyagokkal fellépő Stubborn és Wishes zenekarok társaságában, a nyáron pedig a Fishing On Orfűn, a Rockmaratonon és a nyírbátori Deathcrew fesztiválon is fellépnek majd.