Megjelent az első teljes szám Vörös Attila szólólemezéről

vorosattila1

Vörös Attilát valószínűleg aligha kell itthon bárkinek is bemutatni, akinek bármi köze lenne a metálzenéhez. A budapesti gitáros, aki oszlopos tagja volt a Leander Risingnak, megfordult az amerikai Nevermore-ban, meg persze rendszeresen idézi meg Dimebag Darrell szellemét különböző Pantera tribute megmozdulásokon, mostanában első szólólemeze kiadására készül. A Strength of Will című anyagról pár rövidebb kedvcsináló előzetes után tegnap debütált az első teljes szám, a The Blindfold, amiben Attila korábbi zenésztársai és barátai is közreműködnek: a dobtémákat Budai Béla játszotta fel, a szólószekcióban Jozzy vendégeskedik, a basszusért a Depresszió Kovács Zolija felelt, míg a vokálokat egy német srác, a számunkra ismeretlen Daniel Sander szolgáltatta.

Az albumon még egy egész sor további vendég is szerepel majd, köztük igencsak fajsúlyos nevek is. Ilyen például Christopher Amott (Armageddon, ex-Arch Enemy) és Csihar Attila (Tormentor, Mayhem, Sunn O)))), de rajtuk kívül feltűnnek majd az Arch Enemy, a Nevermore, az Ektomorf, a Hatesphere, a Ghost Ship Octavius, az Apey & the Pea és a Useme bizonyos, egyelőre meg nem nevezett tagjai is. További érdekesség, hogy Attila a lemezen nem csak gitározik, de a mikrofonnál is kipróbálja magát, mint ahogy az az utolsó linkelt videóban látható-hallható is.

A Strength of Will december 6-án jelenik meg – szerintünk simán az év egyik legkomolyabb hazai dobása lehet belőle.