Megjelent a Tiansen eddigi legjobb dala

Az elmúlt bő egy évben már többször is leszögeztük, hogy a Tiansen az utóbbi idők egyik legígéretesebb fiatal hazai zenekara, akik mesteri érzékkel vegyítik a technikás, progos zenei megoldásokat a popos fogóssággal és slágerességgel. Tegnap megjelent negyedik számuk, a The Sky Fell On Me meg egyenesen az eddigi legtekerősebb, legharapósabb, meg úgy egyáltalán a legjobb kiadott számuk, ami egy koncertes klipet kapott.

A zenekar októberben az AWS teltházas lemezbemutatójának vendégeként lépett fel a Barba Negrában, ezt a bulit örökítették meg Peter John Kiss (theRealJP) kameráján keresztül. A Stray Heart stúdióban felvett és a No Silence stúdióban kevert dalról Radó Éden énekesnő mesélt:

Még a “Rewind” idejében íródott ez a dal és már tudtuk, hogy egy különlegesebb klipet szeretnénk neki adni. Amikor Bártfai Zsolt gitárosunk megmutatta az új témákat, teljesen beleszerettünk az egészbe. Nem hiába ez az utolsó dal a koncertjeinken, még az utolsó löketet is ki lehet vele hozni az emberekből. Az AWS-es koncert remek lehetőségnek bizonyult, mindannyian arra gondoltunk, hogy egy látványosabb, mozgalmasabb vizuált készítsünk, ahogy ez a dal megérdemli.

A banda rendkívül szemtelen módon december 30-án fogja kiadni a bemutatkozó nagylemezét, még pont időben ahhoz, hogy sikerüljön majd felforgatniuk az év végi listánkat. A lemezbemutató koncert január 11-én lesz a Dürer Kert 041-es termében, a Stagediving fesztiválon.