Másodszor is lesz Five Finger Death Punch-koncert Budapesten

Úgy tűnik, a tavalyi budapesti Five Finger Death Punch-koncert nemcsak a magyar közönségnek jött be nagyon, hanem a zenekarnak is, mert máris bejelentették a visszatérést: a helyszín ismét a Papp László Budapest Sportaréna, a dátum pedig 2022. július 5.

Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb metalbandája nem sokkal a 2020-as koncert után adta ki a nyolcadik nagylemezét F8 címmel, idén pedig már ennek a folytatását is elkezdték írni, szóval nem kizárt, hogy a jövő évi turné már az egyelőre névtelen kilencedik album bemutatásáról fog szólni. A koncert vendégzenekarait egyelőre nem jelentették be.

A turné VIP elővásárlási lehetősége már meg is kezdődött, a teljeskörű jegyértékesítés október 29-én, péntek reggel 10 órától lesz elérhető.
A budapesti koncerte jegyek a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül lesznek kaphatók. A regisztrált Live Nation tagok számára szintén elérhető lesz az elővásárlási lehetőség, október 27-én 10 órától.