2024. december 4.
Harmadik lemezét készül kiadni a Junius, a Caspian és a Constants tagjait tömörítő Som. A poszt-metal/shoegaze/doom-zenekar, vagy ahogy a Metal Injection anno aposztrofálta őket, „doom pop”-banda, amely tavaly nálunk is fellépett a Katatonia és a Sólstafir előtt, március 14-én hozza ki a Let the Light In című anyagát a The Ocean-ös arcok kiadójánál, a Pelagicnél.
A lemezről – aminek elkészülte kicsit döcögősre sikeredett az alapító dobos, Duncan Rich kiválása miatt – az első ízelítő, a Give Blood már meg is hallgatható odalent, amihez Alex Pace (Blood Incantation, Wayfarer) készített egy hangulatos klipet. Az énekes-gitáros-billentyűs Will Benoit így írta körbe az amúgy eléggé literálisan vehető című dalt:
Ez egyfajta poszt-pandémiás elmélkedés az emberi figyelmességről és arról, hogyan bánunk egymással. Az ötlet akkor jött, amikor egy asztalon feküdtem, és éppen vért adtam. Eszembe jutott, hogy mennyire odaadónak kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezt egy világjárvány idején tegye. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy mennyi ember tesz szörnyű dolgokat abban az időben, terjeszt hamis információkat, és általában véve milyen rettenetes emberek vannak a társadalomban. Továbbra is mindent meg akarok tenni azért, hogy ne legyek ilyen ember, inkább olyan akarok lenni, aki „vért ad”.
Az album számlistája: