Márciusban indul a Vittula Merch Madness

A hardcore/punk/metal underground kultúra nem élhet a köré szerveződő disztrók, független kiadók és fanzine-ek nélkül, így nem véletlen, hogy mára ezek is olyan nélkülözhetetlen kellékeivé váltak egy-egy koncertnek, akár a zenekari merch árusítása. Ezt a közösségi élményt hivatott még személyesebbé tenni az I. Vittula Merch Madness, ahol kifejezetten a D.I.Y. kiadók, disztrók és fanzine-ek állnak a középpontban, valamint olyan barátok, akik saját gyűjteményükből árulnak. Március 18-án a Vittula sokat látott kiállítótermében minden lehetőség adott belefeledkezni a kínálat átböngészésébe és zavartalan beszélgetésekbe, egy-két jó ital mellett.

Hajdu Andor ötletgazda és szervező így összegzi a kezdeményezést:

Lassan két éve vagyok admin egy merch adok-veszek csoportban, amiben hazai és külföldi, használt és akár új zenekari cuccok találnak ismét gazdára, illetve ez idő alatt több, kisebb ruha- és egyéb vásárt, illetve jótékonysági licitet vittem már végig, persze baráti segítséggel, amit ezúton is köszönök! Ez a Vittula csapata által jóváhagyott, sőt támogatott esemény ezek ötvözete, egy közösségi élmény, ahol egyszerre több kis kiadó, disztró és fanzine érhető el, nem mellesleg bővíthetjük zenekarospóló-gyűjteményünket pár hiányzó darabbal.

Akik már biztosan ott lesznek:

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt március 18-án, 14 órától a Vittulában az ingyenes rendezvényen. További információk a Facebook-eseményben, esetleges kérdésekkel pedig bátran keresd Andort e-mailben (hajduandor kukac gmail pont com).