Már 2008-ban lecsukhatták volna a szarházi pedofil Ian Watkins-t, de hibázott a rendőrség

ianwatkins-fail

2013-ban 35 év börtönre ítélték Ian Watkinst, a fenti képünkön szereplő mocskot, a Lostprophets volt énekesét. Szerintünk ez a 35 év bőven kevés, ugye leghamarabb 2036-ban (a teljes büntetés kétharmadának letöltése után) szabadulhat, amikor 59 éves lesz, de az ilyen elmebetegeket soha nem szabad visszaengedni a társadalomba. A történet már számtalanszor ki lett tárgyalva, így a bűnügy(ek) részleteibe nem kívánunk belemenni, de most egy kanyart vett az ügy: a dél-walesi rendőrség már 2008-ban lekapcsolhatta volna a szörnyet, de nem tettek semmit. 

A kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények sorozata miatt 35 év börtönre ítélt Ian Watkins már 2008-ban három dél-walesi rendőr látókörébe került, akiknek már akkoriban bizonyítékaik és vallomásaik voltak ellene, de ezek ellenére nem tettek semmit sem az ügyben. – jelentette a BBC a napokban. 

A BBC szerint egy detektívfelügyelő és két beosztott nyomozó nem csak, hogy nem vizsgálta ki a szörnyetegről akkor kiderült dolgokat 2008-ban, de az előbb említett detektívfelügyelő összehangolt erőfeszítéseket tett azért, hogy lejárassa a főtanút azáltal, hogy azt terjesztette, hogy az állításai megalapozatlanok voltak, a vallomása hamis volt. Ez a detektívfelügyelő a jelentések szerint egy másik ügyben is hasonlóan járt el: ott egy 15 éves lánnyal csinálta meg ugyanazt, aki azzal ment be a rendőrségre, hogy megerőszakolták. Bűnrészesség? Nem tudjuk kizárni. Vagy csak épp gerince nem volt az úriembernek. Az biztos, hogy undorító az, ahogy eljárt mindkét ügyben. Felfoghatatlan.

Ezeknek a „rendőröknek”, vagyis „nyomozóknak” a mulasztása miatt ez a szörnyeteg még 4 évig követhetett el újabb szexuális bűncselekményeket gyerekekkel, illetve csecsemőkkel, és ki tudja, mit tehetett még, ami nem derült ki. Ráadásul itt minden bizonnyal szándékosan hagyták figyelmen kívül a bizonyítékokat, nem vették komolyan a tanúk vallomásait, és még ki tudja, hogy hány ügyben volt hasonló. Most a The Independent Police Complaints Commission (IPCC) indított eljárást az emberkéink ellen, bízunk benne, hogy a lehető legsúlyosabb büntetésben fognak részesülni. Ti milyen büntetést szabnátok ki az ilyen ügyben direkt mulasztó rendőröknek?