Make Me Famous: betelt a pohár, feloszlanak!

Egy dolog már bizonyos, a Make Me Famous igazi tiszavirág-életű csodaként vonul majd be a Sumerian Records történelem könyvébe, hiszen egyetlen nagylemezzel a hátuk mögött gyakorlatilag pár hónap alatt sikerült lenullázni a csapatot, pedig a siker adott volt. Aki nem tudná a történet ott kezdődött, hogy bizonyos Denis Shaforostov, egy hétköznapi ukrán tinédzser elkezdett gitár és tiszta ének feldolgozás videókat feltölteni a legnépszerűbb videómegosztó honlapra Above92 becenév alatt. Tehetségének pedig gyorsan híre is ment, hiszen Protest The Hero vagy épp The Devil Wears Prada dalokat ugyanolyan játszi könnyedséggel énekelt, mint gitározott el, ami még barátok között sem kis teljesítmény. Az ifjú reménység hamar dalszerzésbe kezdett, amire a Sumerian Records is felkapta a fejét és látva, hogy az Asking Alexandria népszerűsége eget rengető szerződtette Denist is, hogy hozzon létre egy csapatot, mely később potenciális fejőstehén lehet majd a kiadó számára. Ez meg is történt. Denis verbuvált maga mellé négy ügyes srácot, akik csak megkapták a kottát és session zenészként hozták a kötelezőt míg Denis továbbra is teljhatalommal uralkodott. Ez idáig érthető is, azonban később a munkamegosztás aránya változott és a Shaforostov-rezsim csak nem látszott enyhülni, aminek eredményeképpen Serj Kravchenko, Sergei Hohlov, Igor (Jimmy Rose) Yastrebov, Dusty (DeeBee) Boles komoly elhatározásra jutott és az It’s Now Or Never amerikai headliner bemutató turnéjának (többek között a Heartist oldalán) kellős közepén a facebook oldalukon tettek közzé egy Denist kiátkozó bullát és egyben az információt, hogy a soron következő pár buli lesz egyben az utolsó is. Izgulni állítólag nem kell, mert beugró énekesek hozzák majd Denis védjegyének számító témákat. Mindenesetre az alábbi levél a fent elmondottak alapjául szolgált, de további szaftos részleteket közöl le az esetről: „(…) Mi négyünket soha senki nem kezelt egyenlő zenészekként Denis-szel. Ő számára például ő maga volt az egyetlen tag a zenekarban és ránk úgy tekintett mint nem szívesen látott kötelező elem, egyáltalán nem volt mulatságos vele egy bandában szerepelni. Denist leszámítva mi bérelt zenészekként voltunk jelen és azt kellett tennünk, amit ő mondott, arról nem is beszélve, hogy ő mindig nagyobb részt tett zsebre a bevételből, mint mi, de cserébe csak tiszteletlenül viselkedett velünk és folyamatosan negatívan viselkedett a csapat irányába. Ez persze azok számára, akik jelen vannak az iparban biztos nem újszerű. Denis nem csak hazudott a kiadónak és a menedzsmentnek annak kapcsán, hogy ki írta a zenéket, hanem a rajongókat is tévedésbe ejtette. Azt mondta, hogy ő írta és vette fel a zenénk kilencvenkilenc százalékát, de tudjuk, hogy mi is oroszlánrészt vállaltunk ebben a dologban. Közös munka volt ennek a zenének a megalkotása. (…) Míg Denis hazudott, hogy nagyobb pénzt szakítson mi normális zenészekként tettük a kötelességünket (pakolás, merch-ölés, vezetés, stb.), de persze Denis az ilyen dolgokban nem vett részt csak közben olyanokat szólt be, hogy: „Én hoztalak titeket ide, tartoztok nekem! Senkik vagytok nélkülem!”. Tíz hónapig éltünk Denis-szel és az általa hozott stresszel majd bejelentettük, hogy nem akarjuk vele tovább folytatni. Erre ő a turné közepén foglalt magának egy jegyet Ukrajnába és haza utazott. (…)” Ti mit szóltok az esethez? Denis járt el korrektül és valóban csak az ő érdeme, hogy a többiek ide jutottak vagy a megmaradt kvartetté az igazság, akik joggal mondták ki, hogy elég a türanniszból? Mindenesetre akit még több háttérinformáció érdekel az tekintse meg a négy megmaradt tag által készített videót, ahol tovább magyarázzák az esetet és megköszönik a támogatást. Denis egyelőre nem kommentálta a történteket.

FRISSÍTÉS: Idő közben a Sumerian Records bejelentette, hogy mostantól nem tartozik a kiadó kötelékébe a zenekar és így kommentálta a történteket: „Szégyen, amikor a zenekari tagok nem tudnak egymással egyáltalán megegyezni. A legjobbakat kívánjuk nekik a jövőben. Talán majd Ausztráliában akad egy zenekar, akik készen állnak és elég eltökéltek, hogy csatlakozzanak hozzánk.” Szerintetek kik lehetnek azok?