Májusban jön a Malevolence új albuma, itt az első klip

A 2020-as EP után idén új nagylemezzel folytatja a Malevolence. A brit hardcore/metal-banda harmadik albuma május 20-án érkezik Malicious Intent címmel, tíz új számmal (ami azt jelenti, hogy a The Other Side EP-ről semmit nem hoznak át az új lemezre). A megjelenést a banda saját, MLVLTD nevű kiadója és a Nuclear Blast közösen intézi.

Az anyag első előzetese az On Broken Glass című szám, amihez a srácok a szülővárosukban, Sheffieldben forgattak egy klipet a rajongókkal közösen. A dalt hallva kicsit az az érzésem támadt, hogy a Malevolence is elindult egy olyasmi „aréna-kompatibilis” hangzás felé, mint amit a Parkway Drive is felvett az utolsó két lemezével – bár még mindig nincs olyan éles különbség a Reign of Suffering és ez a dal között, mint a mondjuk a Horizons és az Ire albumok közt.

Az új albumot a banda saját maga producerelte, a keverést Carl Brown intézte, a borítót pedig Eliran Kantor festette. Egy-egy dalban a Kublai Khan TX és a Trivium frontemberei is szerepelnek, utóbbinak a közreműködésébe szintén bele lehet már hallgatni.

1. Malicious Intent
2. Life Sentence
3. On Broken Glass
4. Still Waters Run Deep
5. Higher Place
6. Karma
7. Above All Else (feat. Matt Honeycutt – Kublai Khan)
8. Do or Die
9. Salvation (feat. Matthew K. Heafy – Trivium)
10. Armageddon