Ma este a Csillagképek fesztiválon újra felpörgeti Budapestet az Enter Shikari

enter shikari

Megint itt az augusztus vége, lassan meg is csap minket az ősz előszele, de azért addig még mindig hátra van pár igazán forró hangulatú nyári buli. Ma este például az Enter Shikari mutatja meg a fővárosi Barba Negra Trackben immár sokadjára, hogy mennyire magukénak érzik a magyar virtust, sőt, most először a minden évben kötelező magyar vendégeskedésük köré egy egész saját fesztivált is körítettek. Vegyük is szépen sorra, mi minden vár ránk a Csillagképek fesztivál 2016-on:

KIES

Az alig több mint egy év alatt rakétaként feltört kiskunsági grunge-rock banda jövő hónapban adja ki első nagylemezét, de a hivatalos, A38 hajós lemezbemutató koncert előtt egyszer még szabadtéren is színpadra állnak a fővárosban. Pár hónapja már megbizonyosodtunk róla, hogy Milánék és rövid, velős, de végtelenül motiváló slágereik a Track mératarányaiban is tökéletesen elemükben vannak, így biztosak vagyunk benne, hogy ezúttal is gond nélkül húzzák majd fel a hangulatot.

PETOFI

Másodikként a hazai dallamos hardcore-mezőny egyik legismertebb alakulata mutatja meg, miért is működik náluk annyira a sötét, depresszív atmoszféra, a keserédes attitűd és a karakán kiállás házasítása egy döngölős, lesújtó zenei környezetben. A hardcore és metal ihletésű témákat kifinomult érzékkel adagoló nyíregyházi banda tavaly az év legjobb hazai kislemezét hozta össze, amely élőben ha lehet, csak még nagyobb hatással bír a hallgatóra.

RAISED FIST

A svéd punkszíntér alapbandája utoljára még a megboldogult Azfeszt vendégeként járt Magyarországon 2008-ban, most pedig huszonhárom év fennállás után végre Budapesten is megmutatják magukat. Szó sincs azonban arról, hogy egy, a saját csúcsán rég túljutott zenekar megfáradt koncertje állna előttünk – épp ellenkezőleg: a luleåi négyes napjainkban is kirobbanó formát mutat, tavaly megjelent hatodik lemezük a korai karcosság visszaszorulása mellett is példás lendülettel ránt magával, így aztán hasonlókat várhatunk a fővárosi debütálástól is.

OUR LAST NIGHT

Az amerikai ötös közel sem ismeretlen vendég a hazai közönség számára, tavaly már kétszer is megtöltötték a Dürer kertet, most pedig itt a folytatás: Wentworth-ék újabb adag slágeres alternatív rock/metal keveréke alighanem megint egy emberként énekelteti majd meg a közönséget, és a zenekar eddigi pályáját ismerve jó eséllyel előkerül majd néhány mindenki által ismert popdal feldolgozása is.

ENTER SHIKARI

Zárásképp az est házigazdáin, a mára a hazai zenei élet törzsvendégeinek számító angol fenegyerekeken a sor, akik öntörvényű zeneiségükkel és fékezhetetlen előadásmódjukkal minden egyes alkalommal felforralják a hangulatot. Metalcore-os döngölések, masszív elektronikus kiállások, lebegős lassúzások és meglepő zenei gegek kiszámíthatatlan egyvelege az egyik legszerényebb és legszerethetőbb csapattól, akiket ha sosem láttál még, akkor is tudhatod, mire számíts tőlük, de akár még egy tucatnyi buli után is bármikor képesek elképeszteni. Alighanem a nyár egyik legemlékezetesebb bulijának nézünk elébe.