Leszámolni az illúziókkal – itt a Pass On Hope új kislemeze

pass on hope

Másfél év után új kislemezzel pörög tovább a győri Pass On Hope csapata. A frissen megjelent Sold for Nothing EP három tételében a zenekar most is főleg thrash-es, groove-os elemekből építkezik, a végeredmény pedig a metal és a hardcore híveit is könnyen magával ránthatja.

Ha emlékeztek, a legutóbbi kislemez, a Layers kapcsán egy hosszabb interjút is készítettünk a buliszervezőként is ténykedő Waldmann Szilárd frontemberrel, ami a mai napig tanulságos olvasnivaló, így ezúttal az énekes valamivel rövidebben foglalta össze nekünk a Sold for Nothing hátterét:

Nem voltak kompromisszumok az anyagnál, nem a trendnek megfelelően a piacra gyártunk. Én most már talán tapasztaltam annyit, hogy tisztában legyek a magyar underground valóságával, ami a sok nyavalygás ellenére mégis elengedhetetlen részét képezi az életemnek. Az évek során folyamatosan leszámoltam az illúziókkal és rájöttem, hogy az egy dolog, hogy soha nem jön vissza a befektetett pénz, de rengeteg élménnyel és barátsággal gazdagodtam, és számomra ez már sokkal motiválóbb, mint az úgynevezett befutás. Fantasztikus érzés, hogy az ország bármely területén nem lehet egy unalmas másodpercem, mert bárhol fel tudom csörögni egy kedves ismerősömet, akit a zenélés következtében ismertem meg. Ugyanakkor látom magam körül azokat az embereket, akik ezt az egészet még mindig versenyként fogják fel, görcsösen ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, ami természetesen köszönőviszonyban sincsen a valósággal, és ebbe belebetegednek. Akik az anyjukat is lelöknék a lépcsőn egy minimális népszerűségért, azok garantáltan hatalmasat fognak itthon csalódni. Most, hogy felkerült az új EP, kaptam elismeréseket Brazíliából és Indonéziából. Ha valakinek ez nem egy nagyszerű dolog, hogy a szellemi termékét tőle tízezer kilométere a mai információáramlás ellenére valaki elismeréssel díjazza, az csalódni fog, mert kb. ennyit adhat ma az underground zenélés.

A kislemez címadó nyitódalához egy szövegvideó is készült, ezt alább mutatjuk. Az anyag ingyenesen letölthető a csapat Bandcamp-oldaláról (szintén lentebb) vagy erről a Mediafire-ös linkről.