LD50 hatodik szülinapi party

November 10-én ünnepli hatodik születésnapját az LD50, az alternatív elektronikus és gitárzenék legnagyobb hazai közösségi portálja. A site személyes blogból az évek alatt a cyberpunk, ipari és gót szubkultúrák egyik legbiztosabb internetes pontjává vált, mára pedig már a metál, illetve az elektronikus zenék rajongói is egyre szebb számmal jelennek meg. A Süss Fel Nap, az A38 állóhajó és a Millenáris bekebelezése után a Kollektívából az egyszerűség kedvéért csak K-nak rövidített partysorozat szombaton érkezik el tizedik etapjához – stílszerűen ott, ahol elkezdődött: a Supersonic Kék Yukban.

A születésnapi party fénypontját az ausztrál cyberpunk duó, az ANGELSPIT koncertje jelenti. A lendületes, tört ütemekkel és riffekkel tarkított kiabálós ipari technót játszó gárda idén tavaszzal jelentette meg KRANKHAUS c. lemezét szerzői kiadásban, ennek köszönhetően hívták meg őket szinte minden nagyobb európai nyári fesztiválra, köztük a több tízezer főt mozgató lipcsei Wave-Gotik-Treffen-re is. Ha a medikus horror nem lenne elég, az előzenekarok tesznek arról, hogy kellően behangoljanak mindenkit: a hazai terror-EBM fenegyerekei, a SERVO HATRED tagjai két projektjüket is bemutatják: a SERVO.HATRED és a V.E.N. tagjai ugyanazok és míg stílusban vannak különbségek (a V.E.N. inkább dallamosabb, a német ipari technóhoz közelebb álló stílust visz), energiában ugyanolyan sűrűséget tudnak prezentálni.

A Kollektívákon alapult meg a hazai performansz-élet egyik különlegessége, a horror-előadásaikról ismertté vált ART MACABRE is. Szombaton PLASTIC SAVAGERY c. előadásukkal lépnek fel, amelynek az is különlegessége, hogy a gárda alapítótagjai is újra a színpadra lépnek.
A hangulatot az este folyamán 9 DJ fokozza – a nagyteremben az elektronikus (aggrotech, EBM, futurepop, hard electro, psy, tech), a kisteremben inkább a gitár-alapú zenék (crossover, electro-metal, hardcore, numetal, party gothic) mennek majd. Az ANGELSPIT duója után a Franciaországból meghívott DJane Hatemachina pörget majd, akinek egyúttal ez lesz búcsúszettje is a magyar közönség felé.

K10 – LD50.hu hatodik születésnap
2007.11.10, szombat (21.00-)

Supersonic Kék Yuk (Bp., Fényes Adolf u. 28.)
Jegyár: 1600 HUF (ticketportal.hu elővétel), 2000 HUF (a helyszínen)
Info:
http://www.ld50.hu,
http://www.artmacabre.hu
http://www.krankhaus.net
http://www.myspace.com/krankhaus