Közös lemezen dolgozik a Converge, Chelsea Wolfe és Stephen Brodsky a Cave-Inből

Amikor Jacob Bannon nemrég egy elég szűkszavú posztban jelezte, hogy a Converge idén nagy dolgokra készül, abból akkor rögtön arra következtettünk, hogy jön a banda következő lemeze. Most viszont úgy néz ki, hogy nem csak egy sima Converge-albumról van szó, hanem a Blood Moon projektről. Ez egy amolyan szupergrupp, amiben a Converge tagjai mellett Chelsea Wolfe, Ben Chisholm (Wolfe gitárosa) és Stephen Brodsky (Cave In, Mutoid Man) is benne van. Ez a felállás még 2016-ban állt össze pár exkluzív koncert erejéig, ahol a Converge életművének pár kevésbé egyértelmű dalát játszották el közösen, azóta pedig már egy új lemezen dolgoznak így együtt.

Mindezt egyébként Brodsky árulta el a Silverstein-énekes Shane Told podcastjában, ahol ezt mesélte:

A Blood Moon az a projekt, amit [a Converge] még pár évvel ezelőtt csinált meg, amikor pár plusz taggal turnéztak. Köztük voltam én, Chelsea Wolfe, és Ben Chelsea bandájából. Csupa „mostohagyerek” dalokat játszottunk, az olyan ritkaságokat a Converge-lemezekről, amik amolyan stúdiókísérleteknek hangzanak, meg az olyan cuccokat, amiket nem tudtak élőben eljátszani, mert több tag kellett a színpadra ahhoz, hogy igazán jól száljanak. Az egész kísérlet igen jól sikerült, aztán jött az ötlet: miért nem írunk valamit ezzel a felállással és adunk ki egy lemezt? Szóval három év után most végre összejövünk és megcsináljuk. Elvileg [idén] meg is jelenik. Annyit mondhatok, hogy már megírtuk egy részét, és amit eddig kitaláltunk, az nagyon-nagyon király. Mindenképpen egy új lépcsőfok a Converge számára, és nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben.

Várjuk a további híreket, addig is itt egy teljes felvétel az utolsó 2016-os Blood Moon koncertről.