2015. március 17.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről hétre szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock, nálunk minden héten megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép-összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Íme az e heti, elég impozáns szereplőgárda: AC/DC, A Day to Remember, Nickelback, Agnostic Front, Incubus, Alvin és a Mókusok, Forty Winters, Devil You Know, Storyteller, Rising Anger, All Time Low, A Skylit Drive, Dustin Kensrue, Strickland, Timeshares, New Found Glory, Broadside, Good Riddance, Deez Nuts, Hotel Books, Light Your Anchor, Crown the Empire.
Az AC/DC-t nem kell senkinek bemutatni, régi harcosok, tényleg azt hiheti az ember róluk, hogy valamelyikük a színpadon fog elpatkolni, annyira elkötelezettek a zenéjük iránt a mai napig. Az utóbbi hónapokban kicsit többet is forgott a nevük a sok háttérben zajló dráma miatt, de a gépezet megy tovább, most a Rock The Blues Away című számukhoz forgattak egy klubzenélős imidzsklipet. Igen, a kötelező backstage bevágások is megvannak, de ne fanyalogjunk, szinte csoda, hogy ezek a csókák még mindig zenélnek! Hogy is szól a mondás? Ők a rockzene Slayere…? (Tósaki Andor)
Jeremy McKinnonék írtak egy ódát a szülővárosukhoz, majd forgattak hozzá egy klipet, amiben végigjárják fiatalkoruk és a zenekar kezdeti éveinek legfontosabb helyszíneit, nekünk pedig végig olyan érzésünk van, hogy ezek a srácok tényleg akár a szomszédaink vagy a haverjaink is lehetnének. Ennél többet nem is mondanánk a videóról, inkább nézzétek meg! (Völgyesi Ádám)
Egy nagy gyűlöletbombával készültem megünnepelni az új Nickelback klipet, de emlékeztettem magam, hogy még ennyit sem érdemelnek meg. A rockzene legapróbb szikrája sem lelhető fel már zenéjükben, ráadásul még a szám is pont olyan semmilyen, mint a Nickelback maga. A klip nem sok mindent tartogat történeti szempontból, két csaj bekeveredik egy titkos funky-disco bulira és ott húzza a Nickelback a diszkógömbökké alakított hangszereiken. Amúgy csak én hallom a refrénben a ‘Funky little monkey’ helyett azt hogy ‘F*ckin’ little monkey’? (Tósaki Andor)
A NYHC veteránok új videója a rendőri brutalitásról szól, Roger Miret-nek mint tudjuk, személyes tapasztalatai is vannak az üggyel kapcsolatban. Attól eltekintve, hogy a szöveg mennyire elcsépelt, a szám egy igen jó, rövid HC bomba. (Tósaki Andor)
Emlékeztek még a Fish! 2008-as You vs. Me című videójára? Na, az Incubus alapvetően fogta annak a klipnek a koncepcióját, meg persze egy jóval nagyobb költségvetést, és beültették egy West Side Story ihlette műbe. Bandaharc, motorok, tömegtánc, a végén pedig mindenkit elteleportálnak az idegenek… Csak nehogy aztán Brandon Boyd is zagyvaságokat kezdjen beszélni mindenféle reggeli talk show-kban. (Völgyesi Ádám)
Az Alvin egy nagyon hangulatos kis klipet szállított le a Nem Elég című számukhoz, végre nem egy tipikus megoldás, még úgy is élvezet volt végignézni, hogy nem található benne konkrét történet. A fekete-fehér stop motion technikával készült videót igényesen rakták össze, egyszer mindenképp érdemes végignézni! (Tósaki Andor)
Fekete, fekete, két percen át tartó feketeség, fekete, fekete. (Berta Betti)
A modern metalcore híres zenészei által alapított banda most kihozott egy új videót, amiben az öngyilkosság különféle módszereit kísérhetjük nyomon. Első körben a vajazókéssel történő érfelvágást láthatjuk, ami nem bizonyul túl hatékonynak, ezért a vitaminos doboz aljára is bekukkanthatunk. Nagyon depresszív, mély téma, nem is illik ezzel viccelni, de ez a videó… Most komolyan, hol a fószer vére? (Galló Tímea)
Tök jófejek a srácok, hogy ezt a hót unalmas pop punk dolgot feldobták egy menő nyugdíjasklubbal. Értem én az üzenetet, hogy a nosztalgia jó, meg örökké fiatalok maradunk akkor is, ha a testünk már aszalódni kezd… és a Vans cipő meg velünk jön a sírba ugye? Aranyos a bácsi tényleg, a figyelmünket is elvonta a bandáról (szerencsére) de mégis nevetségesen gagyi ez a videó. (Berta Betti)
Csodálatos dolgok történnek német földeken a dallamos hardcore világában (amúgy is). A Rising Anger nem a stílus legkiemelkedőbb bandája, de jó példája annak, hogy nem csak az óriási termeket betöltő zenekarokat érdemes hallgatni – a felvétel szimpla koncertvideó, melyben megláthatjuk, hogy gitárosok mennyire szeretik a dán Road To Manila új merch kínálatát. (Berta Betti)
Olyan sok irritáló tényezőnek vagyunk kitéve ennek a videónak a megtekintésekor, hogy azt kimondani nem lehet. Mazochisták előnyben! (Berta Betti)
A sablon emocore banda új klippel rukkolt elő, kár volt. A videóban láthatjuk a zenekart természetesen, valamint egy fiút, aki menekül. De hova? Mi elől? Komolyan, mi elől menekül az a szerencsétlen? A szám végére rájöttem, valószínűleg az énekes vinnyogása kergette, de nem futott elég gyorsan, borzasztó. (Galló Tímea)
Teljesen megszokott, hogy egy banda (jelen esetben a Thrice) frontembere szóló- vagy B-projektekbe kezd. Dustin Kensrue dalai könnyedek, tiszták, egyszerűek, hitelesek… kell azért ilyen is a léleknek nem? A természetnél és az emberi testnél, különösen a szemnél nincs is szebb a világon. Ilyen egyértelmű és hatásvadász elemekkel operál ez a klip, de mégsem megy át közhelybe vagy giccsbe – valódi szépművészeti alkotást láthatunk. Érdemes megnézni. (Berta Betti)
Az egyszerűség gyönyörködtet, szokták mondani. Az ausztrál Stickland banda élt is ezzel a felfogással, így három és fél percre leszúrták a kamerájukat egy melbourne-i forgalmas út szélére és az énekesüket beállították a kép közepébe. Csak a háttérben történik mozgás, ezen felül semmi. Pont olyan ez, mint amikor az italunk felett órákig bámuljuk ugyanazt az útszakaszt és az ott elhaladó emberek arctalanná válnak. A dalt egy elveszített barátnak ajánlották, melyet jó hallgatni és ebben az esetben a „semmit” is jól esik nézni. (Berta Betti)
Az biztos, hogy a rock & roll történetében már rengeteg zenekar égett le alaposan a közönsége előtt, de úgy, mint kesztyűbáb főhősünk és barátai, talán még senki. (Völgyesi Ádám)
Festék? Ketchup? Mondjuk annyira mindegy! Biztos jó móka lehetett ez a klipfelvétel. A zene meg: pop punk, a jobb fajtából. (Berta Betti)
Tipikus amerikai tinisztori és zene. Sokan függünk a kávénktól… ettől viszont nem fogunk. (Berta Betti)
Klasszikus kaliforniai dallamos punkbanda zenél a próbateremben, mert azt szeretik, a háborút ellenben annál kevésbé. Ennél többet nemigen lehet, de talán nem is kell elmondani a klipről, ami egyébként 9 év óta a zenekar első új felvétele. (Völgyesi Ádám)
J.J. Petersék legújabb videójukban kerek három percig vonulnak az utcán, miközben néha meghúzzák a piásüvegeiket vagy meglöknek egy épp szembejövő tisztes állampolgárt. Aztán amikor a vége felé már azt hinnéd, hogy most már biztos jön valami fordulat is, tényleg jön is egy… be a szomszéd utca sarkán. Komolyan, ennél a videónál még a Pantera klasszikus Vulgar Display of Power borítója is keményebb és eseménydúsabb, szerintünk inkább nézzétek meg azt századszor is, mintsem ezt egyetlenszer. Még csak nem is tart annyi ideig. (Völgyesi Ádám)
A zenekar előző videójától rázott a hideg, annyira elcsépelt és közhelyes volt. A „szavaló” fiúhoz is sikerül hozzászokni lassan, hiszen ez a dal gyönyörű és a képi világ is ehhez illően tetszetős. A jelbeszéd használata iszonyat jó ötletnek bizonyult, tökéletes a mozgás és a szöveg együttese. Kedves Hotel Books, most kicsit meghajtottam a fejem előttetek! (Berta Betti)
Hiába az intelligens utalás és idézet a francia filozófus-író Albert Camus-től, az új Light Your Anchor dal nem lett olyan átütően jó; nagyon darabos, amit sok helyen még Daniel hangja sem tud helyrehozni… A látványra és a videó sztorijára viszont nem lehet rosszat mondani. Igényes, jól kitalált, tetszik. Április 3-án érkezik a fiúk új lemeze, a Homefires, két dalt már ismerünk is így róla, a többihez meg hátha készítenek még ilyen gyújtogatós videókat. (Berta Betti)
Az a helyzet, hogy ha az új Crown the Empire klip a harmadik percétől a hatodikig tartana, akár egészen pofátlanul slágeres guilty pleasure is lehetne, amiben a legnagyobb talányt a rosszfiúk varjúmaszkjai jelentenék. Így viszont azt sem értjük, hogy minek kellett mindehhez három perc giccses felvezetés is, hogy a videó végébe „rejtett” másfél perc turnétukmálásról már ne is beszéljünk. (Völgyesi Ádám)
