2014. március 1.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év nyolcadik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: Issues, Crossfaith, Comeback Kid, Stubborn, City And Colour, Dagoba, Destrage, Breathe Carolina, Norma Jean, A Skylit Drive, Hands Like Houses, The Menzingers. Kik a kedvenceid a héten?
Őszintén zavart volna, ha ennek a nagyon rossz zenekarnak a klipjéről jót kellett volna írnom, de ugye alapszabály klipkritikusi körökben, hogy a bunyós videók cikik. Beszéljünk a dalról? Az alap a szokásos keménynek szánt modern kattogás, de a lényeg úgyis az énekes, aki kapcsán mindenki Jonny Craiget emlegeti az erősödő tenyérviszketés mellett, pedig ebben a dalban inkább csak egy nagyon ügyetlen Weeknd-rajongónak tűnik, aki nem Boyz II Menen, hanem Justin Bieberen nőtt fel, és próbál olyan ízléstelenül a fülünkbe árenbízni, hogy attól két perc alatt kivasalódik az ember heréje. Jól megmondtuk, ugye? (JÁ)
Látványból és effektekből csillagos ötös az új Crossfaith klip, Killzone-os Helghastok meg futurisztikus életkép, béna háttérzenével. (JB)
Na erről van szó, így kell menő imidzsklipet forgatni. Csak semmi raktárban magunknak zenélős marhaság, nem kell erdő, nem kell mező, csak sok történés és intenzitás. Persze az is segíti a videót, hogy jó a dal, de az egészet a PARTY adja el. Jó persze, tudjuk, csak az első két lemez, Neufeld maradt volna a gitározásnál, ésatöbbi, de Szkottvédezni olyan gagyi. (JÁ)
Fekete-fehér képek és fenyegető hangulat uralja a Kerekegyháza hőseinek meglehetősen low budget klipjét, aminek egyedüli célja az lehetett, hogy „megágyazzon” az új Stubborn dal premierjének. Úgyhogy többet igazából nem is írnánk róla, inkább arról szólunk (ismét), hogy nyakunkon a lemezmegjelenés, március 14-én remélhetőleg kedves olvasóink jelentős része már a The Ache Of Love dalait fogja pörgetni. (BG)
Tavaly már elmondtuk a véleményünket Dallas Green zenekarának legutóbbi lemezéről, ami nem lett kifejezetten tigris, de azért kellemes számokat tartalmaz. Ha pedig a jövőben is ilyen videók készülnek majd a dalokhoz, mint a The Lonely Life klipje, akkor nagyon örülni fogunk, a kisfilm ugyanis hiába nagyon kiszámítható és eléggé giccses, az igényes megvalósításnak és a témaválasztásnak köszönhetően az utóbbi hetek egyik legjobb zenei videója, csekkoljátok bőszen! (BG)
A francia Dagoba klipjét őszintén csak azoknak ajánljuk akik nagyon vevők az alábbi tényezőkre: erdő, erdő, erdő, lassított felvétel, rituális gyilkosság, béna jelmezek, tábortűz. Mi értékeljük, ha egy klipnek van valami minimális cselekménye, de ennél most még az is jobban sült volna el, ha végig a zenekar tagjait kellett volna lesnünk, mert ők bizony elég viccesen néznek ki. (TM)
Ez a Destrage mindig teljesen király klipeket csinál, a legszebb persze az, hogy egyáltalán nem veszik komolyan magukat (zeneileg sem igazán). A Purania például tartalmaz egy szándékosan elnagyoltan megrajzolt animációs cselekményszálat, valamint a zenekar hibbant tagjait is figyelemmel követhetjük, hogyan zúznak a közönséggel az érdektelennek egyáltalán nem nevezhető zenéjükre. Még a kameraállások is teljesen eltérnek a bevett normáktól. (TM)
A Breathe Carolina szintis, pötyögős zenéje a Brokencyde-al volt sokáig versenyben a színtér legszarabb zenekara címért, most azonban Danny Worsnoppal „erősített” egy dal erejéig a csapat. A klip arról szól, hogy sétálnak a srácok, két és fél percnél pedig egy őrült nagy leállásnak lehetünk fültanúi, amit még az N’Sync se tudna ennél khm… érzelmesebben előadni. Talán a végén még könnycseppeket is látunk. (JB)
Egy nem szokványos cápatámadást fest le a Norma Jean új klipje. Igazából nem is szeretnénk megpróbálni felfogni, hogy mit is láttunk – mondhatnánk, hogy nagyon meta, de inkább csak ezt akarja elhitetni – bár ettől még ez a klip is a legjobbak között van a mostani, szokatlanul erős felhozatalban. Mégpedig azért, mert a néző meghökkentése és komfortzónából kibillentése tökéletesen bejött ezúttal is, bár ez a tavalyi klipjük után nem is annyira meglepő. Mi van még… ja, igen, áprilisban koncert! (BG)
Őszintén szólva csodálkozunk azon, hogy vannak még olyanok, akiket lényegesen megmozgat az A Skylit Drive munkássága. Az első EP minőségéhez nem is viszonyítható legutolsó nagylemez pedig csak még inkább fejtegeti a kérdést, hogy érdemes ezt még tovább folytatni? Imidzsvideó, egy olyan ötlettel, amely színessé akarta volna tenni a klipet, csak éppen színes nem lett tőle. Hogy ezt értsétek, nézzétek meg a Crazy unalmas számra unalmas videóját. (BB)
Továbbra is felháborító az, hogy a Hands Like Houses színtérkedvenccé válása még várat magára, hiszen óriási slágereket ír a zenekar, és biztos élőben is jók (a videó ezt akarja megmutatni, de a stúdióverzióval megoldva elég érdektelen). Itt lenne az ideje annak, hogy a tök béna Warpaint helyett minőségi ausztrál emoid rockzenét kapjanak a tinik az MR2-től! (JÁ)
Idén az igencsak közkedvelt punkzenekar, a The Menzingers sem tud a tökén megülni, így kidobnak egy nagylemezt, amely sokak számára a 2012-es év „év lemeze” díjasának a folytatása lesz. Az In Remission mindenesetre bizakodásra adhat okot, a klipje viszont kevésbé. Minimál, ötlettelen imidzsklip. Tucat számra láttunk már ilyet, és sajnos látni is fogunk. A lemezt azért várjuk. (BB)
