2014. január 25.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre, vasárnapról-vasárnapra szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock nálunk minden hét utolsó napján megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Az év harmadik hetében a következő zenekarok kerültek fel a listára: I Killed the Prom Queen, Dyscarnate, Elysium, In Other Climes, Terror, Silverstein, A Lot Like Birds, At The Soundawn, Alaya, ÆGES, Palisades, Locrian; Ready, Set, Fall!; Lionheart, The Faceless, Amon Amarth. Kik a kedvenceid a héten?
Jona Weinhofenék az utóbbi hetekben alaposan rámozdultak februárban megjelenő, a nyolc éves hiátus utáni nagy visszatérésük, a Beloved lemez promózására. Az ausztrálok két új dalt is a nyakunkba zúdítottak, az egyikhez pedig most egy vadiúj klipet is szolgáltatnak. Nem tudjuk, hogy a srácok a nagy sikerű Say Goodbye című slágerük előtt szerettek volna tisztelegni, vagy csak simán nem futotta többre kreativitásból, mindenesetre a Thirty One and Sevens videója kizárólag azoknak igazán szórakoztató, akiket több mint három percig leköt a slo-mo bányászat, a fakó képvilág, a vérciki lens flarek, vagy Jona új szakálla. (TM)
Intenzív kezdéssel pörgeti fel a hangulatot a londoni Dyscarnate háromfős gárdája, ám a feszes balstekkel, a súlyos riffekkel és a két énekessel operáló alkotást főként zenei oldalról érdemes megközelíteni – a klip ugyanis az a szokásos, ezerszer látott, sötét teremben darálós imidzsklip, amitől ma már nem esünk hanyatt. A csapat második nagylemezéről származó dal egyébként egészen korrekt. (FB)
Egy kezdő metalcore zenekarral van itt dolgunk, akik szerényen a Volumes, a Rush és a Circle Of Contempt hármast jelölik meg irányként és önmagukat progresszív deathcore-nak bélyegzik. Tipikus kezdőzenekar klisék sokasága látszik itt – a félre bélyegzik a zenét, a riffek, a breakdownok, a dalszerkezet, a négy perc feletti játékidő és hozzá a mozgókép, amiben megkérték a legdurvábban kinéző lányt a faluban, hogy pózoljon párat lila hajjal és tetkókkal. Lehet belőlük még akármi, de azért ez így még kevés. Rendes srácoknak tűnnek, de ajánlani csak a hagyományos megoldások kedvelőinek tudom mind zeneileg , mind képileg. (BK)
Akik szeretik, ha a zene helyett elsősorban egy zsírban gazdag emlőpárral nyűgözik le az jó helyen jár. A hardcore köntösbe bújtatott többnyire metalcore megoldások jó arányban, kellő lendülettel és gazdagan vannak tálalva, amihez kiválóan asszisztál egy turnéfilmből összevágott klip. A srácok láthatóan szeretnek mulatni és nem a hagyományos önmegtartóztató irányvonalat élik, de ezzel nem is feltétlen van baj, ameddig ehhez kellő humorérzék és önirónia is társul. Jó hír, hogy a csapat február 7-én ismét hazánkba látogat, hogy adjon egy vehemens bulit a szegedi kollégáknak. (BK)
Már volt ennek a Terror slágernek egy élő videója Amszterdamból, és a „hivatalos klip” igazából a dalszövegeken kívül semmit sem tesz hozzá a dologhoz. Persze működik a dolog, mert van benne stagedive, csak épp ez már a harmadik ugyanolyan videójuk az utolsó lemezhez (a negyedikben meg Vogel keresztülsétál egy parkon, látszik, hogy nekik sincs sok ötletük arról, hogy ehhez a zenéhez mit illene). A banda egyébként annyira hard módban van, hogy a héten debütált egy videó a sokéves Always the Hard Way című dalhoz. (JÁ)
Teljesen érthetetlen okokból a 2013-as év végén szinte mindenki (köztük jómagam is) megfeledkezett arról, hogy bizony Kanada legmenőbb emo zenekara, a Silverstein kiadott egy kiemelkedően jó nagylemezt, a This Is How the Wind Shifts-et tavaly. Pedig az albumnak még egy újra kiadott változata is napvilágot látott októberben, két teljesen új és három akusztikus hangszerelésű nótával. Az alábbi videó megosztásával szeretnénk mélyen elnézést kérni emiatt Paul Koehleréktől, melyben a srácok „kávézóban zenélős” ún. Southern Session fellépésük egy részletét tekinthetitek meg. (TM)
Az előző hét legjobb videója szinte egészen biztosan az A Lot Like Birds klipje volt, amit John Howe készített, és amellett, hogy passzol a borítóhoz, érdekes, jól néz ki, és az ember nem un rá fél perc után (ráadásul a dal se rossz). Több animációs klipet? Úgy tűnik, ez lehet a megoldás, emlékezzünk csak, milyen jó lett pl. a Toxic Holocaust videója nemrég. (JÁ)
„Ne már, tudtok ti ennél jobbat is!”, mondhatja bárki a monitornak a lehetetlen nevű At The Soundawn klipjének megtekintése után, aki valamikor nagy rajongója volt a „new prog” irányzatba sorolható bandáknak, mára viszont már kicsit csömört kapott a túltermeléstől. Aki viszont továbbra is elkötelezett követője például a Toolnak, a Karnivoolnak vagy Billy Howerdel bármely bandájának, az inkább a „’ztakudejóez” szóösszetételt fogja preferálni a profi imidzsklip és szép tájképek láttán. (BG)
Az Alaya csapata már 2012-ben egy alkalommal vendégeskedett a Klipözön hasábjain, az akkori állapotok úgy tűnik nem változtak: a modern hangzású zenekar továbbra is a progresszív megoldások híve, az annak idején aláírt titkos Ritmusszekció-megállapodás továbbra is érvényben van (gondolok itt a kötelező, gyors ritmizálásokra), ének terén pedig a Tesseract tavalyi nagylemezéhez hasonlóan inkább a lágyabb megoldásokat erőltetik. Ja, és továbbra is a Basick Records gondozásában! (FB)
Örömteli, amikor egy zenekar nem elégszik meg egy szimpla imidzsvideóval, azonban ettől még az Aeges klipje sajnos nem lett túl jó, aminek valószínűleg az az oka, hogy teljesen érdektelen a klip története. A szám közepesnél jobb, de sajnos nem menti meg az unalmas kisfilmet. (JÁ)
Látszólag mexikói vendégmunkásokból és számkivetettekből álló Palisades azt hiszi, hogy a fiatalok még mindig Attack Attack! lázban égnek és sajnos nem sokat tévednek. A borzalmas elektronikát ritkán breakdownok váltják és ennyiben ki is merül a dal, emellett a klipben láthatjuk a felvevőközönséget is, akikre valahogy nem tudunk irigykedni. A srácok ritka vicces figurák, erről meg is győződhetünk a videóból, sokszor fogunk közel állni, hogy beszarjunk a nevetéstől a mókázás láttán. (JB)
A Locrian új klipjében egy olyan mennyországot zúdít a nézőre, amit soha nem akartunk látni. Az amcsi poszt-metal csodacsapat tavalyi látványvideói ugyan az alapul szolgáló dalok szempontjából sokkal kevésbé voltak megterhelőek (a kb. hét percnyi drone/ambient szakasz nagyon próbára teszi az ember tűrőképességét), klipkészítés szempontjából viszont egyértelműen az A Visitation from the Wrath of Heaven nyert kiváló operatőri munkájával, vágásával, inkább érzékeltető, mintsem magyarázó sztorijával, és azzal a bizonyos, a dinamikai váltással tökéletes összhangban lévő fordulattal. Még a színészválasztás is kiváló volt, már ha azt vesszük alapul, hogy a klip összes szereplője rendkívül szuggesztíven képes nézni. (BG)
Nahát, egy klip amiben olajban úszó madarak, szeméthalmok és apokalipszis közeli állapotok uralkodnak. Ez annyira új ötlet, hogy időben le kell védetni, nehogy valaki lecsapjon rá. A faék egyszerű témák mellett persze teljesen jól elvannak, bár attól nem lesz izgalmasabb a videó, hogy a felében nem is látjuk, mi történik benne a béna filterek és effektek miatt. (JB)
A Lionheart nevű kaliforniai modern hardcore banda a legutóbb egy ingyenes, saját szervezésű bulit rittyentett az utcán, majd azt szépen le is videózta, hogy mindenki tudtára adják, mennyire jó fej kemény srácok ők. A Hail Mary című dalhoz készült új videójukban így nincs is mi formabontót elsütniük, maradtak a betonon, ezúttal hot-dog és közönség nélkül, majd a tetovált fejű énekes jó keresztény lévén beült egy misére, szintén egyedül. A gond csak annyi, hogy eközben is bekapcsolva maradt a kamera, így kerülhetett bevágásra például a templomi pillanatok megörökítése mellett egy indokolatlan liftezés is. (TM)
A technikás, illetve újabban progresszív death metal közegben tevékenykedő The Faceless legutóbbi, megosztóra sikeredett nagylemezét már jó másfél éve koptatjuk lejátszóinkban, a folytatásra viszont, Michael Keene eddigi munkatempója alapján, még néhány évtizedet biztosan várunk kell. Addig is kaptunk egy minden ízében tipikus koncertvideót, ami alatt természetesen az Autotheism egyik hangsúlyos tételét hallgathatjuk. Csak rajongóknak. (FB)
Angolul nem értő olvasóinknak eláruljuk a klipben szereplő két viking közti párbeszéd tartalmát:
—Te, ez ugye nem egy Biblia?
— Gőzöm sincs, nem tudok olvasni.
A viccet félretéve: Thor és Loki csatározása azért a Marvel filmjeiben valamivel látványosabbnak tűnt. Konkrétan nagyon régen (talán még a szintén svédek által megalkotott Hearts On Fire volt az utolsó, pedig az a klip már több mint tíz éves!) láttunk ennyire gagyi CGI-t metalklipben, így hiába rántanak be a videó kezdő képkockái, a csatajelenet nagyon hamar elrontja az élményt. És igazából a zenekar is, én például továbbra sem vagyok hajlandó elhinni, hogy a vikingek, ha élnének, ilyen zenét játszanának. (BG)
