2013. augusztus 18.
Egy éve. Hihetetlen, de igaz. Egy éve hogy minden hét legvégén összeszedjük nektek a hét összes idevágó klipjét, ezzel megkönnyítve a dolgotokat tudjátok ötvenkét hete rendre végignézni a legfrissebb megjelenéseket. Előfordult, hogy kicsúsztunk az időből, de sose maradt el a rovat, amit mindenképp komoly teljesítménynek tartunk. A kérdés már csak az, hogy ti mit változtatnátok a rovaton. Mit kéne máshogy? Mit nem kéne és mit kéne? Mi hiányzik és mi van meg? Miközben végignézitek az eheti listát gondolkozzatok el ezen. Köszönjük az eddigi figyelmeteket! Az eheti lista: Panic! At the Disco, Love and Death, Seeker, TRC, Stone Sour, We Butter the Bread With Butter, Tonight Alive, AFI, Sworn In, Ministry, Avenged Sevenfold, Bring Me the Horizon, Beartooth, Coheed And Cambria. Áruljátok el ti is a véleményeteket!
A Las Vegasi Panic! At The Disco (mely egyre inkább tűnik Brendon Urie énekes magamutogatásának) már a második videóklippel harangozza be közelgő negyedik lemezét, miközben dobosuk éppen folyó turnéjuk közepette került elvonóra. A dal egyébként körülbelül egy színvonalon van a legutóbbi kislemezdalukkal, a Miss Jacksonnal valamint a hozzájuk tartozó videók is nagyjából ugyanazt a célt szolgálják: elhitetni a nézővel, hogy Brendon Urie a torz affektálás ellenére is szexszimbólum. (TM)
Az idei év eddigi legjobb popmetal lemezét megíró Love and Death-nek nem igazán megy a klipkészítés, a Meltdown-hoz készült kisfilm is elég felemás lett. Mondjuk az elég vicces, amilyen fejekkel a zenekartagok jelzik, hogy szívesebben látnák a kis szarosokat egy szigeten, ahogy totális pánikban gyilkolják egymást egy Battle Royale-hoz hasonló móka keretében (és nem is kellett sokat színészkedniük, biztos tényleg kurvára idegesítette Headet, hogy a hátulgombolósok ismét megkeresztelték őt a forgatáson). Viszont hasonló ötletből a Lamb of God annak idején sokkal többet hozott ki, arról nem is beszélve, hogy itt van egy-két tényleg kínosan idétlen megoldás (az a szélgép, te jó isten), és az ember a klippet nézve óhatatlanul is felkészül lelkiekben a következő pedofilbotrányra. (BG)
A texasi Seeker gárdája a hét egyik legkaotikusabb klipjét szállította nekünk, igazándiból a fekete-fehér, villódzó fényekkel és rángatózással teli képsorokból túl sok mindent nem lehetséges leszűrni, azonban, lehet éppen emiatt, meglehetősen hangulatosra sikeredett. A csapat kedvencei között egyébként olyan nevek szerepelnek, mint a The Dillinger Escape Plan, a Converge vagy éppen az Ion Dissonance – így akik hasonló körökben utaznak, mindenképpen adjanak egy esélyt nekik! (FB)
A TRC a Gallowshoz vagy a Brutality Will Prevailhez hasonlóan nem a brit hardcore szenvedősebb vonalát gyarapítja, ellenben előszeretettel keménykednek, amiből a We Bring War videójába is jut bőven: kidagadó homlokvénával rappelés, kameraimádat, hiperaktív mutogatás, nagy kár, hogy mindezt baromi unalmas környezetben csinálják. Persze a célközönséget (metalcore-t hallgatók) így is meg fogják találni, hiszen van benne breakdown és szigorú szövegek, csak azért jó lenne, ha valaki megmutatná nekik a Biohazardot. (JÁ)
Stone Sourék újdonsült klipjében a turnézó zenekarról láthatunk különböző képsorokat. Hetente többször is jelennek meg ilyen típusú videók, szinte minden rockzenekarnak van legalább egy, viszont Coreyék még ezt az elcsépelt ötletet is képesek szimpatikussá tenni és alátámasztani, hogy ők bizony szívüket lelküket beleteszik egy-egy fellépésbe. Legutóbbi duplalemezes próbálkozásuk ugyan meglehetősen megosztóra sikerült, viszont a Tired (mely a tavalyi Part I.-on kapott helyet) egy igen tökös dal és a lehető legalkalmasabb egy koncertklip aláfestéseként. (TM)
Persze nyilván majd az utókor fogja eldönteni, hogy a We Butter the Bread with Butter egy jó zenekar volt-e, vagy sem (és ezzel igazságot fog szolgáltatni nekik vagy nekem), de egyelőre induljunk ki abból, hogy a banda munkássága maga a megtestesült borzalom. Az alig egy hónapja bemutatott előző klipjük kapcsán már írtam arról, mennyire rossz érzés is őket hallgatni. Nos, az új klip és dal is roppant „művészi” lett, egy-két valóban jó témával, de többségében minimalista (értsd: unalmas) gitárokkal, hatásvadász szintiszőnyegekkel és értelmetlen szólóval. Az egészben az a legrosszabb, hogy a videó amúgy elég mutatós (főleg amikor nem látszik benne a zenekar) próbáljátok meg levenni a hangot, és megnézni a klippet úgy, hogy például egy 2009-es Kylesa (vagy akár egy Converge) dal szól alatta. (BG)
Az ausztrál Tonight Alive lassan mainstream sikerré avanzsálódik? A Warped Touron a közönségük megháromszorozódott, s csak dobálják ki a videókat. A Lonely Girl az imidzs videó kategóriáját súrolja minimális történettel, amely reflektálni próbál valamilyen szinten a szövegre. A baj ezzel a videóval az, hogy az egésznek semmi értelme: a csapat szőke ciklonja tingli-tanglizik, a többiek nyomják az iparosmunkát, de a háttérben a történéseknek valós értékük a nulla felé konvergál. Valójában több száz hasonló videó készül (alacsonyabban sorolt bandáktól) egy naptári évben. (BB)
Lassan nyakunkon a várva várt kilencedik AFI nagylemez, a Burials, így épp itt az ideje, hogy az eddig sejtelmesen promotált kiadványról végre kész dalokat és hozzájuk tartozó klipeket kapjunk. Most a második kislemez, az ezt megelőző I Hope You Suffernél jóval emészthetőbb és pörgősebb 17 Crimes kapott egy videót, melyben látványos zenélésen kívül szórakozó kamaszokat is láthatunk, akik egy építkezésen vezetik le szexuális és egyéb feszültségeiket, majd végül billogot égetnek egymásba, ezzel megpecsételve összetartozásukat. Szép-szép, de képtelenek vagyunk elvonatkoztatni attól, hogy ez az egész mennyire idegen az AFI-tól és a minden eddiginél komorabbnak és monumentálisabbnak beharangozott új lemeztől. (TM)
Manapság kevés olyan breakdown/groove-centrikus zene van, amire nem lehet nyugodt szívvel mondani, hogy a zenészek jobban jártak volna, ha inkább péknek állnak, de a Razor&Tie üdvöskéje, az augusztus 20-án nagylemezzel debütáló Illinois állambeli Sworn In mindenképp a kedvelhető kategóriába tartozik. A videó ugyan még imidzsklipnek is rossz (a pásztázó kamera és a vágás miatt elég ritkán látni benne, mit is művelnek a muzsikusok), cserébe viszont a dal kellemes. A mélyre hangolt, szaggatott gitárokra és tört ütemekre épülő zenét leginkább a Structures, a Texas In July, az Ion Dissonance és (az énekes időnkénti szövegköpködése miatt) az Attila rajongóinak ajánljuk. (BG)
Az indusztriál hangzások egyik legalapvetőbb csapata a Ministry 2011-es visszatérése óta a rajongói legnagyobb örömére talán termékenyebb mint valaha, hiszen a tavalyi Relapse után szeptember hatodikán már érkezik is a legújabb stúdiólemez, a From Beer to Eternity. Erről érkezett meg most az első klippes dal a PermaWar képében, mely a zenekar képi világába kiválóan illeszkedő külsőségekkel igyekszik a már jól bevált elemekkel tarkított zenét még tovább sokkolni. Szájharmonika és háború. Kell ennél több egy Minsitry rajongónak? (BK)
Ha egy zenekar éveken át soldout stadionturnékat tud adni, akkor bizony nem fog az egyik tag halála miatt feloszlani, és sajnos az ötletek elfogyása sem lesz számukra akadály, hiszen kialakult körülöttük a rajongás egy olyan szintje, ami elhomályosít dolgokat (lásd még: BFMV). A nevetséges refrénnel felszerelt Hail to the King végre megkapta a várva várt videóját, de annyira semmilyen ez a hangulatosnak szánt vágóképekkel dúsított imidzsklip, hogy az emberek nem tudnak másról beszélni, mint a frontember hajáról. (JÁ)
Az új Bring Me the Horizon nagylemez megjelenésekor mi is megemeltük a kalapunkat, a srácok egy igazán üdítő és egyben slágeres metalcore lemezt kalapáltak össze, amelyre csak úgy zúdulnak a videók. A lemez egyik legnagyobb slágere, a Can You Feel My Heart sem kerülhette el, hogy egy mozgóképet forgassanak hozzá, amelynek a címszavai: csuklyás szekta, hollómaszkok, bemetszés és fekete vér. A minimális történettel megáldott klip egyébként remek szín – és fényjátékot kapott, az operatőr jól helyezte el itt-ott a fókuszt, a fényképezés pedig remek. Semmi különös, de sok baj sincsen vele. (BB)
A Beartooth az ’I Have a Problem’ című szerzeményével egyszer már ugyan szerepelt a Klipözön hasábjain, ám akkor csak egy koncertanyagokkal operáló, minden további kreativitást nélkülöző alkotást kaptunk. Nos, ez alkalommal sem sikerült sokkal többet kihozni a dologból, de látszólag már ebbe az unalomig ismert imidzsklipbe is sikerült olyan mértékben lefárasztani az agyukat, hogy a stábnak kellett bevezetnie őket a villódzó fények előtti ugrabugra rejtelmeibe. Maga a zene egyébként ugyanolyan sablonos és unalmas, mint az első alkalommal is volt, de még így is a teljesen korrekt kategórián belül mozog – na meg Caleb legalább már úgy tűnik végleg maga mögött hagyta a hajvasalós korszakot. (FB)
Újabb unalmas imidzsklip helyett kreatív animált videóval jelentkezett a Coheed and Cambria. A történet mondjuk annyi, hogy megműtenek egy játékmackót (kicsit így lehet elképzelni, mi lett volna, ha Vinnie Jones karaktere hajlandó felnyitni a kutyát a Blöffben), ez viszont kitűnően rímel arra, amikor a The Afterman lemezek háttérsztorijában életmentő műtétet kellett végrehajtani Sirius Amory nején. A funk-rock dal mondjuk többeket elriaszthat, de aki hajlandó meghallgatni, az tegye meg, főleg, ha eddig még nem szippantotta volna be a csapat legutóbbi dupla albumának hangulatvilága. (BG)
