2013. július 29.
Ismét nagy mennyiségben érkeztek a klipek, amik csak arra várnak, hogy véleményezzétek őket. Mi is igyekszünk néhol humorosan, néhol tárgyilagosan leírni a véleményünket. Mondd el te is, hogy mit gondolsz, ugyanis van miről. A lista a következő: Limp Bizkit, Forever Came Calling, The Safety Fire, Within the Ruins, Emily’s Army, Yellowcard, Now, Voyager, Crossfaith, Frank Turner, Cedar Kites, Monuments (AUS), Bigblast, The Front Bottoms, Deadlock, The Ocean, Ancient VVisdom, Black Tusk, Echosmith, Biffy Clyro, Franz Ferdinand, Leander Rising, Coldrain, Monuments (USA), Aversions Crown, Fake Smile, The 1975. Nektek ki az eheti kedvencetek? Írjátok le!
Furcsa lenne, ha egy Limp Bizkit klip hatása 2013-ban az lenne, ha pár YMCMB fullcapes idióta ezentúl úgy pózolna, hogy a sapkájukon rajta van az árcédula, pedig ez az egyik fő téma a Ready to Go klipje kapcsán. A másik az, hogy április óta még nem tudták az emberek elégszer elmondani, hogy Lil Wayne tönkreteszi a még magához mérten is szar közreműködésével a dalt, ami azért nem teljesen így van (ha valaki elrontotta a dalt, akkor az a Limp Bizkit, akik megengedték, hogy a nyöszörgő rapper szerepeljen benne). A videóban amúgy koncert-, és turnéfelvételeket látunk, valamint azt, hogy Fred Durst arcszőrt növesztett, amitől talán mintha kevésbé lenne tenyérbemászó képe a frontembernek. (JÁ)
A kanadai Forever Came Caling a kanadai pop-punk szubkultúra jelenlegi egyik legkiemelkedőbb fiatal csapata: nem elég, hogy forgattak velük egy dokumentumfilmet a Warped Tourról, de még tavaly ki is adtak egy simán jó lemezt, amely bőven az év egyik legnagyobb meglepetése volt. Joe Candelariáék a Contenderről most az abszolút megasláger The Office-hoz forgattak videót. A címszavak: turné, koncertek, közösség és összetartás. Ezt a teltebb srácot ti tudjátok utálni? Mi egyszerűen nem. Könnyed, laza és 100% pop punk. (BB)
Az angol technikás progresszív metál banda nem sokat teketóriázott, itt is a második klip a készülő új nagylemezükhöz! Ezúttal egy felújított borospince-szerű szobába szabadultak be, ám így is leginkább az utcán felvett fekete-fehér jelenetekben ökörködnek, ahol többek között futóversenyt, homoerotikus pózokat és vicces táncokat láthatunk tőlük. Egy-két tényleg megmosolyogtató részből készült animált gifre is készüljünk fel, a komolytalan videó ellenére viszont ne becsüljük le a lemezt, ugyanis az előzőhöz hasonlóan ez a szám is fülbemászó és kellően technikás ahhoz, hogy egy újabb „év lemeze” várományos fogadására készüljünk fel. (Kósa)
Az Elite ugyan nem hozott sok újdonságot, a szokásos Within The Ruins minőséget könnyűszerrel garantálta – ez pedig bőven elég egy kellemes lemezhez. Egy-egy ilyen jól sikerült korongot természetesen több videoklippel is illik segíteni a népszerűsítés rögös útjain; ez alkalommal a ’New Holy War’ kapott egy klipet, amelyben a címhez teljes mértékben hűen, rengeteg háborús felvételt megcsodálhatunk, valamint egy szemcsés szűrőn keresztül még a csapat döngöléséből sem maradunk ki. (FB)
Nahát, a banda, aminek a nevét azért ismeri bárki is, mert benne van Billie Joe Armstrong (Green Day) fia, előállt egy gyenge Green Day dal gyenge utánérzésével? Ez az év meglepetése! Az sem volt egy sokkoló hír, hogy a Rise Records leigazolta a celebfaktor miatt ezt a barátok közt is csak amatőr tiniprojektnek nevezhető valamit, reméljük, hamarosan elindítják őket egy high school menzaturnéra. Pont olyan pukipunk az egész, mint a Green Day, de azért az ő rajongóik közül is csak annak fog tetszeni, aki feltétel nélkül szereti az összes GD kiadványt. A klip amúgy „elhagyatott épületes” kiegészítve egy kamerakényszeres énekessel. (JÁ)
Senkit se zavarjon a viszonylag rossz hangminőség: a Yellowcard új klipje igen hangulatos, ez pedig elsősorban a harsányan együtténeklő mexikóvárosi és manilai rajongóknak köszönhető. A zenekar utolsó igazán maradandó lemeze (bár tavaly és azelőtt is eléggé tepertek a fiúk), az Ocean Avenue kiadásának tízéves évfordulója alkalmából augusztusban megjelenteti az album akusztikus változatát, ennek apropójából készült a klip is. Azt egyelőre nem tudni, hogy Longineu W. Parsons dobos a lemez turnéja alatt végig a közönséget fotózza-e majd, mindenesetre az, hogy Geoff Rickly is ott lesz, mindenképp biztató. (BG)
Ha az Architects mondjuk félévente adna ki lemezeket, akkor valószínűleg nem sok hely maradna a belga Now, Voyagernek, akik ugyan nem tudnak olyan jó dalokat írni még, mint Carterék, de a potenciál megvan bennük, és összecsipegethetik a britek rajongóinak egy részét ezzel a konzummatekkal, amit játszanak. Valami ilyesmi lenne az augusztusban érkező EP feladata, az új videóklip pedig azt hivatott felvezetni, de grátiszként a videót készítő arcok még az epilepsziásokat is elijesztették az extra fényjátékkal és vágással megtámogatott imidzsvideóval. (JÁ)
Míg az előző Crossfaith klip a Monolith mentén készült, addig az új darab leginkább a Jägermeisterhez forgatott videójukhoz passzol, annyi különbséggel, hogy ez egy tényleg jól megvágott és szépen effektezett darab. Ebben a tagok szintén partiznak, ám jön a csendháborításra kihívott rendőrség, akik átüldözik a bandát egy gördeszkapályára, pár Guy Fawkes maszkos rajongó és artista bohóc közé, ahol a buli természetesen folyik tovább. (Kósa)
Frank Turner igazi klipmágus, csak úgy fossa ki magából az újabb és újabb videókat. A Losing Days-re forgatott videó esetén sem tudunk haragudni az öregre, újra egy nagyon kellemes dalra forgattatott egy nagyon kellemes videót. A jelenetek csak úgy simogatják az embert, plusz ha ez a mozgókép nem viszi rá az embert arra, hogy valami szépet varrasson a bőrére, akkor semmi (rengeteg minta kerül körbe bemuttásra). A rendező láthatóan nagy hangsúlyt fektetett a művészi jegyekre. A végén meg mindenki boldog, hogy milyen királyság van a bőrén. (BB)
Az idei Off With Their Heads-lemez kapcsán arról értekeztünk, hogy a zenekar nagyjából elhagyta a karcos, minneapolisi pop-punk iskolát, s már a kollektív punkzene kortárs nagyjai között érdemes kezelni őket. A buffaloi Cedar Kites azoknak fog sok jó percet okozni, akik a régi és az új Off With Their Heads anyagokért is oda vannak, hiszen a zenekar a Fortitude c. dalban mindkettőből csemegéz. Manapság meg már nem csak divat, de már hagyomány próbateremben vagy szobában videót forgatni, így ezen a fekete-fehér videón sem lepődtünk meg. Szeretni annyira nem szeretjük az ilyen megoldásokat, de a költségtakarékossági szempontokat azért megértjük (egy punk bandánál meg főleg).
Amikor az Apart From This-ről írtunk, akkor az egekig magasztaltuk a zenekart (szerencsére nálatok is betalált az ausztrál csapat), egyszersmind ennek örömére úgy döntöttünk, hogy jobban oda fogunk figyelni az ausztrál punk színtérre, így a Hindsight illetve Poison Records bandákra. A Monuments augusztusban debütál majd Existence címmel, így forgattak is egy videót, hogy elkezdjék promotálni az anyagot. A Dream In Sync egyszerre emo és egyszerre punk, a zenekar pedig elkövette azt, amit ilyenkor a minimál hozzáállás megkövetel: egy szobában zenélnek, szomorkodnak. A dal meg simán király, várjuk a lemezt (amiről írni is fogunk természetesen). (BB)
Franciaország nem csak szerelemről, Párizsról meg a sokak számára kiejthetetlen nyelvéről híres, hiszen a francia screamo zenének alapvetően hagyományai vannak és az európai szubkultúrában jelentős névjegye van. A Bigblast mégsem ebbe az irányba fordult, hanem egy elég popos felhangú dallamos hardcore punkot játszik egy igazán csinos énekesnővel. Az A Revulotion A Day videója nem valami pörgős, tipikus imidzsépítő, de közben néhol apró történetet is tartalmazó videó. Egy szemüveges srácot követhetünk végig, amíg oda nem ér a csajához, akinek az arcára valamiért nem mer ráfókuszálni az operatőr. Kb. így semmi értelme nem is marad a videónak. (BB)
A néhol folkos, néhol pop punkos felhanhú indie-t játszó The Front Bottoms egy olyan zenekar, amelyet nagyon nehéz szeretni igazán, de egyben utálni is. A Funny You Should Ask például simán egy jó kis dal egy vízipipa mellé, a klip meg simán csak a szokásos panelbeállítások és vágások halmaza. Aranyos, kedves a mozgókép tényleg, de semmi kiemelkedő, ami említést érdemelne. (BB)
A Deadlockban ma már az énekesnőn kívül sok szeretnivalót nem nagyon lehet találni, ugyanakkor valószínűleg az ő tagsága az, ami életben tartja ezt a zenekart, szóval végülis az ő hibája az, hogy ez a borzasztóan rossz dal megszülethetett – főleg, hogy az ő rendkívül klisés (néhol kifejezetten fülsértő) énektémái sem emelkednek ki az egész produkció élettelen, programmal összerakott érzéséből. Úgy tűnik amúgy, hogy a klipben történik valami, de nem voltam hajlanó végigszenvedni a giccses képsorokat. (JÁ)
A Berlinből származó The Ocean gárdája elkészített a banda történetének első klipjét, ami egy kutya közönséges, bár szokatlan színekkel dolgozó imidzsklip (a kék jól kiemeli legalább Loic Rossetti természetes szépségét). A zenekartól már megszokott módon több zenekar hatását is felfedezhetjük a dalban (ezúttal a BTBAM és persze a Tool van soron), a progresszív metal rajongói biztosan szeretni fogják. A banda új lemezéről, a Pelagialról már jó ideje késik kritikánk, egyelőre annyit írhatunk, hogy ismét valamilyen szinten megint megosztó lemez született: az sem kizárt, hogy a májusi, Cult of Luna előtti A38-as fellépés is a dalválasztás miatt nem volt az igazi. (BG)
Nem lehet a világ legbonyolultabb munkája azt kitalálni, hogy egy Ancient VVisdom klipben mégis mi legyen, hiszen az az emberáldozós piknik hangulat annyira hozza magával a sötét képeket, hogy a ronda tagokkal kiegésztíve már csak pár kellékre van szükség, meg valakire, aki ért a megvilágításhoz. A Never Live Again klipjében sem történnek komoly dolgok, kicsit megmosolyogtató, de ezek a sátáni matinéslágerek amúgy is elég könnyedek. (JÁ)
A georgia-i sludge metal trióról talán egy vicces vígjáték jutna legutoljára eszünkbe, ám a Truth Untold-hoz készült klipben még is a humorra gyúrnak rá. A viccesebbnél viccesebb helyzetkomikumok kiindulópontja egy hirtelen jött teltházas koncert, ahova stoppolással szeretnének eljutni, a morális üzenet pedig valami olyasmi, hogy sörrel mindent meglehet oldani. Az utolsó képkockában bízva reméljük valóban lesz a videónak folytatása, mert a mellett, hogy tényleg szórakoztató, a vágás és a dramaturgia is a helyén van! (Kósa)
A Metric és az „új” Paramore kereszteződésében találkozó Echosmith ebben a kánikulában egy igazi guilty pleasure, a tengerentúlon egy kisebb hype is kezd kialakulni a csapat körül. A felettébb szemrevaló énekesnővel megáldot zenekar új videója, a Talking Dreams szinte ugyanazokkal a színekkel és fő motívumokkal dolgozik, mint a fentebb említett Paramore-nak a Still Into You című klippje. Láthatóan nagy hatással volt a rendezőre a klip, hiszen a tagok ugyanúgy bicikliznek ugyanolyan felállásban, hasonló felsőkben, mint a fenti csapat. A dal egyébként kellemes, érdemes lesz rájuk figyeni! (BB)
Simon Neil és legénysége imád klipeket készíteni. Legutóbbi duplalemezükhöz ez már sorban az ötödik kisfilm, mely képi világában és minőségében is szokásukhoz híven egy színfonalas Biffy-videó. A skótok ismét többszálú cselekményt préseltek bele a Victory Over The Sun négy percébe, mely egy igen jó módszer lenne, ha a végén nem maradna el ismét a csattanó. De elmarad. Vagy Simon Neil kiskutyafeje felér egy csattanóval? (TM)
Franz Ferdinandék legutóbbi videóját tökéletes imidzsklipnek tartottuk, valahogy a mostanival is ez a helyzet, habár itt a pléhpofájú zenekartagok mellett jóval nagyobb jelentőséggel bírnak a különböző szimbólumok. Ettől függetlenül a laikusoknak is szórakoztató lehet az álomszerű nyugtalanságot árasztó kisfilm. (TM)
Köteles Leander és zenekara a Magyar Suzuki Zrt. megbízásából készített új videóklipjében drága hangszereken zenél egy szűkös, meglehetősen párás és sötét helyen. A gitárok viszont nem hangolódnak el és habár egy Suzuki sem gördül be a videó során, ettől függetlenül láthatunk itt GoPro kamerás gitározást, dobolást és plafonra aggatott mikrofont is, mert ugye ez metálzene. (TM)
A kellemesnek tűnő japán sablon-metalcore bandáról már írtunk korábban, ezt a számot pedig külön ki is emeltük a lemezükről, ráadásul még egy szépen fotózott videót is kaptunk hozzá, úgyhogy aki egy egyszerű kikapcsolódásra vágyik a core zenék világában, annak itt a tökéletes alternatíva! (Kósa)
A Monuments gárdája a tavalyi év egyik legerősebb djent lemezét szállította a lejátszóinkba, ennek köszönhetően a Gnosis rengeteg év végi toplistán előkelő helyen tűnt fel a későbbiekben. A csapatra azonban, minden pozitív eredmény ellenére, már sokadik alkalommal csapott le egy bizonyos „énekes-elvándorlás” nevezetű furcsa kór. Nemrégiben az oldalról is értesülhettetek róla, hogy Chris Barretto kezébe került a mikrofon, a zenekar pedig ezt egy élő klippel is megtámogatta – a szokásostól eltérően ez alkalommal a hanganyag is a koncertről származik, így mindenki meggyőződhez Chris képességeiről. Szerintetek beleillik a banda soraiba? (FB)
Az Aversions Crown egy viszonylag friss és fiatal csapatnak számít, a napsütötte, hullámok fodrozta Ausztráliából. Ez a festői környezet ismét tökéletes lelki indíttatást adott ahhoz, hogy az emberiség idegenek által való totális kipusztítását vegyék a dalszövegek alapjául – erre korábban már egy rendkívül stílusos videóban felhívták a figyelmünket. Az ’Overseer’ című szerzemény ezúttal egy koncertanyagokból összeollózott, kissé sablonos videoklipet kapott, melyben természetesen a zúzásé a főszerep. (FB)
Már megint Miskolc? Bizony, a város csak úgy ontja magából mostanság a zenekarok, így úgy gondoltuk, hogy a Fake Smile sem maradhat ki a sorból, hogy 1-2 mondatban ne szóljunk róluk, ha már kidobtak egy kis imidzsvideót. A 2010-ben alakult zenekar tavaly kidobott egy hatdalos EP-t Situations címmel, amelyről a címadót most meg is filmesítették a Studio M & D segítségével. Az alapvetően punk rockban utazó zenekar videója egy igazi standard: egy romosabb házban zenélnek, közben a fiatalokból álló közönség pedig élvezi a játékot. Semmi más nem történik a videóban, iparos munka az egész. Az imidzsklip után várunk valami történettel átitatott mozgóképet is. Addig is sok sikert kívánunk a miskolci csapatnak.
Az angol The 1975 tagjai laza, fiatal füves srácok akik az őket körülvevő dolgokat öntik dalba, mint a szex, szerelem vagy a csokoládé. Új klipjük már a második a Sex című dalukhoz, ezúttal nem egy szimpla imidzsvideó hanem egy korhatáros mozgókép Bonnie és Clyde-szerű tinipárral, akik mindennapjaikat szeretkezéssel és bűnözéssel töltik. Persze a zenekar tagjai is feltűnnek, elvégre nem is lenne olyan hiteles ez a meglehetősen korai Jimmy Eat World-szerű nóta felnyírt hajú csőnadrágos brit zenészek nélkül. (TM)
