2013. július 21.
A múlt hét után a számok tekintetében némileg visszaesve, de azért remélhetőleg így is kellőképpen változatos tartalmat nyújtva jelentkezünk. Reméljük találtok magatoknak megfelelő klipet ami akár a következő hét háttérzenéje is lehet: Terror, Counterparts, Panic! At the Disco, Hands Like Houses, Stray From the Path, Voivod, Scare Don’t Fear, Look What I Did, Fall City Fall, Devin Townsend, Bellwether, Old Wounds, Night Verses. Számotokra ki volt a legemlékezetesebb?
A legújabb Terror klip szokatlanul visszafogott: sehol egy ízlésesen varrt és felszabadultan játszó zenekar, stagedive hegyek vagy egymással a padlót feltörlő mosholók. Az ellenben már a tizenhetedik másodperctől világos, hogy a helyszín továbbra is Amerika (lásd a villanydrótról lelógó csukákat), ahogy az is, hogy a Terror bizony még mindig a ritka jóképű Scott Vogelről szól, aki ebben a klipben kicsit rácáfol remek frontemberként szerzett hírnevére. A mozdulatai konkrétan olyanok, mintha fázna a szokatlanul télies időjárásnak köszönhetően, és a végtagjait próbálná felmelegíteni. Közben pedig harsányan ordít, hátha elhisszük neki, hogy márpedig ő a kortárs hardcore atyaúristene. (BG)
Aki másnak vermet ás, maga esik bele, ugye, azt viszont nem vártuk, hogy valaki ilyesmiről fog klippet forgatni. Az ötletnél sokkal nagyobb élményt jelent a Counterparts új dala, ami pörgős, meg fogós, meg izgalmas, a videó pedig ötletes beállításokkal és jó vágással elkészített imidzsklip. A dallamos hardcore ifjú titánjai Budapesten is tiszteletüket teszik majd, az ABR és a Blessthefall társaságában (esemény), az új korong pedig jövő héten jelenik meg, úgyhogy valószínűleg a közeljövőben még fogunk hangoskodni róluk eleget a webkettőn. (BG)
A jóideje duóként fennálló Panic! At The Disco időről időre imidzsváltással próbálja felhívni magára a figyelmet. Bújtak már steampunk, Mary Poppins, sőt pszichedelikus Beatles jelmezbe is (a mostanihoz nem fűznénk különösebb kommentárt), miközben zenéjük maradt ugyanazon a lagymatag szinten. Új dalukban egy meglehetősen névtelen közreműködővel próbálják a Fall Out Boy (akiknek nagyjából a karrierjüket is köszönhetik) legutóbbi lemezének hangzását továbbvinni, annak videójában pedig meggyőződhetünk arról, hogy Brendon Urie frontembernek egy aprócska motelszobában sem esik nehezére egy kis tenyérbemászó affektálás. (TM)
Az újabban köztudottan megjavult Rise Records-ben az a szörnyű, hogy amikor senki nem várná, akkor ugranak elő egy olyan húzással, ami garantáltabban okoz rémálmokat, mint egy tál szalonnás rántotta hajnali egykor. Ilyen volt az Issues/Woe, Is Me kutyaviadal vagy a Like Moths To Flames erőlködése, és ilyen az is, hogy a tavalyi év egyik legjobb emocore albumát összehozó Hands Like Houses a kiadó kötelékében idén is nagylemezt (!) jelentet meg. Az Unimagine hivatalosan jövő héten érkezik, erről válaszották ki a Shapeshifters című nótát egy koncertklip elkészítése céljából. A dal jó, de ha a többi szerzemény nem üti meg legalább ezt a szintet, akkor bizony ezúton is kívánunk alapos és gyakori análtámadásokat a kiadó prominenseinek a vállalhatatlan albummegjelentetési politikájukért. (BG)
Akkora felhajtás előzte meg az új Stray From the Path dalt/klipet, hogy illett volna valami emlékezetessel előállniuk, de ez a RATM előtti tisztelgést leszámítva nem nagyon sikerült a 2008 óta a Sumerian kötelékébe tartozó zenekarnak. A rendőröket ekéző szöveggel bíró dal videójában a Ghost Inside két tagja által életre keltett, fegyveres karhatalom veri el az énekest graffitizésért. Mit mondjunk, nem ettől a videótól, és még véletlenül sem ettől a daltól mennek majd rendőrkordonnak az emberek. (JÁ)
A kanadai extrém-metal legendák tizenhatodik lemezének címadó dalából készült egy CG animációs videó, ami ugyan csak egy fokkal igényesebb, mint az albumhoz Microsoft Painttel összedobott borító. Krómozott és Fear Factorysan szürreálisan kinéző robotokat láthatunk a banda nevében játszani (mivel a tagokra egyáltalán nem hasonlítanak), a háttérben pedig egyszemélyes cégek teszik tönkre jelképes acélbolygónkat a számítógép mögött ülve. Bár a megvalósítást anno a hazai Cyborn jobban megoldotta, a lemezhez így is megjött a kedvünk. (Kósa)
Aki hiányolta a fehérre mázolt padlásokban ugráló nu-metal bandák videóit, azoknak jó hírem van, ugyanis a westcoast hip-hoppal és deathcore-ral kevert, breakdownosított rapcore-t játszó Scare Don’t Fear pont egy ilyen videót hozott össze. Amúgy a három perc alatt még megismerhetünk egy afroamerikai fiatalt is, akit miután kirabolnak a focipályán és nem hagyják érvényesülni az életben, zenélni áll, így a kihagyhatatlan morális töltet is kipipálható. (Kósa)
A Sebastian’s Analog Prison alapján nem biztos, hogy kiengednénk Barry Donegant a börtönből, ahova a klipben zárták. A roppant behatárolhatatlan zenét játszó Look What I Did (a Metal Hammer állítólag azt írta róluk, hogy ők a hiányzó láncszem a Beach Boys és a Lightning Bolt között) dala ugyanis ritka ízléstelen, már-már a tavalyi Black Light Burns szintjét is megüti ilyen szempontból, bár lehet, hogy csak a rossz klip kelti ezt az érzést. Arra nem sikerült rájönnünk, miért is gyűlölik ennyire a srácok Terecskei Ritáék zenekarát („bizonyíték” 1:04-nél), bár a titok nyitja valószínűleg az idén megjelenő új EP címében keresendő. (BG)
A Victory Records jobb zenekarai közé tartozó Fall City Fall lelkesen készíti a videóklipeket idei debütalbumához, a Victushoz, most például egy trilógia első részét láthatjuk, amiben zombik kergetik a zenekart. Nem túl érdekes, izgalmas, vagy eredeti videó, de ezek amúgy sem az ismérvei (egyelőre) a bandának, ami azért így is ki tud emelkedni tördelt metalcore dalaival a kiadója átlagos teljesítményéből. (JÁ)
Devin Townsend a héten „csupán” egy koncertvideóval jelentkezett, de természetesen nem hazudtolta meg önmagát, és egy igazán emlékezetes fellépést sikerült lencsevégre kapnia az erre szakosodott szakembergárdának. Tavaly októberben a híres-neves The Roundhouse színpadán kaptak elképesztő körítést Devin meglehetősen bizarr agyszüleményei, melyet természetesen DVD formátumban is beszerezhetünk majd. A legutóbbi nagylemezről származó ’Grace’ enged némi betekintést a hamarosan boltokba kerülő korong hangulatába. (FB)
A Bellwether egy egész kellemes Long Island-i pop punk csapat képét festi: a zenekar azon a könnyed és fülbemászó vonalon indul el, mint pl. a Forever Came Calling (és itt nem csak a nyilvánvaló vokáltémák hasonlóságára gondolunk). A Samuel Gursky által rendezett Compromise egy igazi DIY mókát fest: a zenekar egy teljesen minimál – néhol teleírt – szobarészen/helységben ugrál, zenél és énekel, miközben néhány képet vetítenek a felvételre. A zenekar egyébként egész jó, visszafogott, de mégis arányt eltalálóan mászik bele a fülünkbe (egy nyári napon). (BB)
Az Old Wounds olyan bandákat jelöl meg hatásként, mint a Turmoil, a Disembodied és a Buried Alive, és ennek megfelelően amit játszanak, az leginkább a ’90-es évek metálos hardcore-jában gyökereztethető. A klipes daluk egy spliten kap majd helyet, és ugyan a videó nem váltja meg a csontjaival az imidzsklipeket, de a banda láthatóan szeret videókat forgatni, nem is csinálják olyan rosszul, úgyis mindenki azzal lesz elfoglalva, hogy az idén megjelent nagylemezzel (From Where We Came Is Where We’ll Rest) felnyissa a füleit. (JÁ)
Az év lemeze gyanús Night Verses egy fekete-fehér koncertvideókból és stúdiófelvételekből összevágott, dalszöveges videót hozott el, ami ugyan igazi videoklipnek még kevés, kategóriájának átlagánál viszont több és igényesebb, úgyhogy inkább a bemutatás mellett döntöttük, már csak azért is, mert a lemez minden dala zseniális. (Kósa)
