2013. május 27.
Hatebreed, Dreamshade, The Heartless Aisha, The Early November, BoySetsFire, Traitor, Our Youth, The Color Morale, CthoniC, Bullet for My Valentine – íme a lista az eheti rövid, de velős klipözön felhozataláról. Két izgalmas, a lágyabb hangzások kedvelőinek kedvező formáció is új videóval mutatkozott be, de itt van a nyáron hazánkba érkező Hatebreed vagy a hamarosan Sopronban fellépő B4MV legújabb videója is. Találjátok meg most is eheti kedvenceiteket!
Az agresszív koncerthimnuszokat megbízhatóan (és itt ez a szó némileg átfed az unalmassal) szállító Hatebreed új klipjében a zenekar ezúttal a háttérbe szorul, hiszen azt láthatjuk a videóban, hogy egy deszkás srácnak megtetszik egy Targaryen-lány, majd egész nap trükközéssel múlatja az idő, hogy aztán este megvédhesse a bajbajutott lányt gonosz drogosoktól, akiket egy Hatebreed dalra sokkal hatékonyabban lehet félholtra verni. Ahogy a zene, úgy a video sem bonyolult, az üzenetre meg úgy tűnik, hogy szükség van. (JÁ)
A harmadik klipjét forgatja a Gift of Life c. lemezéhez a svájci Dreamshade, de érdemes is promózniuk az albumot, hiszen ez a némileg megkésett hangzás frissnek és minőséginek tud hatni a kortárs metalcore posványban. Ezúttal csak egy imidzsklipet hoztak össze (bár az előző kettő is az volt, de ez olyan igazi 1.01. változat), de ez is elég lehet arra, hogy az énekes tiszta énekhangja és a dallamos (pop)metalcore dal új rajongókat hozzon össze a bandának, hiszen jópár évvel ezelőtt ez a vonal baromi népszerű volt a színtéren. (JÁ)
Biztos sokaknak volt már olyan érzése, hogy az oldalon szitokszóként használjuk az emocore kifejezést, és legszívesebben felgyújtanánk az összes, a műfajba tartozó kiadványt, de ez nem igaz (szerintem bármelyik szerkesztőnk fel tud sorolni a kedvencei között pár emocore bandát). Az oldalon korábban bemutatott The Heartless Aisha is az ezredforduló utáni emocore bandák jellegzetes témavilágát és „szerkezettelen” dalstruktúráját használja, az összhatás pedig elég kellemes, a klip pedig a „kihalt mezőn zenélünk” típusú imidzsklipek nyomdokain halad (így pl. a Darkest Hour, August Burns Red, mewithoutYou vagy a hazai Our Youth videói után erről is eszünkbe juthat az a mókás kép, ahogy a srácok hetven elosztón keresztül lopják az áramot egy közeli tanyáról). (BG)
Sajnos a The Early November a többévnyi szünet ellenére pont olyan unalmas indie rock bandaként tért vissza, mint amilyenként csalódást okoztak hét évvel ezelőtt, és az álmosítóan középszerű Tell Me Why végighallgatását az sem segíti, hogy a klipben érdekes dolgok nem nagyon történnek. Egy kisfiú szaladgál az erdőben, ami egy idő után megtá… te jó ég, ez a refrén borzasztó, Ace. Az Early November is egy olyan banda, mint a Spitalfield, vagy a Midtown, vagyis a szerepüket már eljátszották egy generáció felnevelésében, csak Ace Endersnek túl sokan mondták azt, hogy ezzel ő zseniális dalszerzővé vált. Sajnos nem az, ahogy Gabe Saporta sem az, csak ő legalább új nevet keresett annak, hogy égesse magát, Ace meg a romlott töltött káposztát akarja újra felmelegíteni. (JÁ)
Eddig mindhárom új Boysetsfire dal remek volt, úgyhogy minden rajongó bizalommal várhatja a hamarosan befutó ötödik nagylemezt, és az új klip azt is mutatja, hogy a korábban politikai nézetei miatt megosztónak számító zenekar egyszerűen csak a világ egyik legszimpatikusabb bandája. Mondanám, hogy ehhez elég megnézni az imidzstelenségüket, vagy azt a lelkesedést és profizmust, amivel előadják a dalaikat, de itt van önmagában a klip témája: a videó azt dokumentálja, ahogy Bajorországba utaztak, hogy koncerttel segítsék egy ifjúsági központ megmentését. Júniusban a Hajóra is jönnek, vétek lenne kihagyni. (JÁ)
A héten a Traitor gárdája is új klippel jelentkezett, melyet a The Weight of Hope című szerzeményükhöz készítettek. A viszonylag kis költségvetésű, sötét hangulatú produkcióban főként a zenekart figyelhetjük, miközben a szerény létszámú közönségük igen jól érzi magát, egy srác pedig cukrot karamellizál és beadja magának a legújabb influenza elleni oltást– de az is lehet, hogy valami egészen mást csinál. A Barking Backwards csapatával közös, virtuálisan kettészelt kiadványt akár ingyen is beszerezhetitek a megfelelő bandcamp oldalról, de persze támogatni is ér a további munkát elősegítve. (FB)
Hazánk egyik legfeltörekvőbb legénysége az Our Youth: a West-Cappel c. EP már bőven túlmutatott egy szimpla szárnypróbálgatáson, mondhatni a zenekar beérett és nem csak nyugatképes dalokat szolgáltatott, de egyfajta elhivatottságot is a magasabb szintre kerülésre. Az Oak Tree–re forgatott videó viszont még feljebb rakta azt a bizonyos lécet: Koblicska Örs Péter egyszerűen fantasztikus munkát végzett a rendezés terén, ahogy a munkában részt vett Színház- és Filmművészeti Egyetemi hallgatók egyaránt, fantasztikus vágással és fényképezéssel találkozunk. A videó egy rendkívül hangulatos mozgókép tele látens érzelmekkel és mögöttes elgondolkodtató tartalommal, ráadásul remek azonosulási pontot teremt a két főszereplő személye, az elrejtett apró részletek, a dalszöveg megelevenedése stb. Sokkal, de sokkal jobban szeretnénk, ha a zenekarok inkább az imidzs-videók helyett ilyenekre koncentrálnának (noha a srácok az egyik erdei jelenetbe azért becsempészték magukat). Színvonalas munka, bravó! (BB)
Mint ahogy a múltkor már említettük, a The Color Morale szeret videoklipeket csinálni; olyannyira, hogy a Strange Comfort című daluk már a harmadik a legújabb lemezükről, amelyik mozgóképes formában került megörökítésre a dalszöveges videók mellett. A sztori egy kicsit vontatott lett, amelyben két katonát láthatunk, akik csak nem haladnak semerre, mert az egyikük megsérült. Amikor azt hiszi az ember, hogy kap egy érzelmes és jó befejezést, akkor jön a hálivúdi fordulat, és semmi sem lesz az egészből. A dal azért így is elviszi a hátán az egészet. (JB)
Úgy látszik, a tajvaniak nem csak abban hasonlítanak a különféle skandináv létformákhoz, hogy a tengerhez közel élnek, hanem abban is, hogy vannak olyan bandáik, akik nagyon érzik a death metal dallamosabbik fertályát. Ugyan a Chthonic jó black metal szokás szerint nemzeti nyelven írja dalait, és a külsőségek is emlékeztethetnek Norvégia egy-két büszkeségére (ezek után már végképp ne mondja nekem senki, hogy az ázsiai bandák nem viccesek), és egy időben legalább olyan sűrűn cserélgették a tagjaikat, mint egy tisztességes festett arcú társaság, ne dőljünk be: ez bizony patentra kikevert extrém metal, ami biztos tetszeni fog annak, aki él-hal az ilyesmiért. A klipből sok mindent nem lehet leszűrni, ha csak azt nem, hogy a csapat nem kedveli Kínát (bár ez már a nemzeti hovatartozásukból is valószínűsíthető), viszont ajánlom az ázsiai csajok kedvelőinek figyelmébe Doris Yeh basszusgitárost. (BG)
A heti kötelező koncertklipet ezúttal a walesi Bullet For My Valentine szolgáltatja. A recept a szokásos: pózoló zenészek, csillogó gitárok, viccesnek szánt backstage momentumok. Újdonság egyedül az, hogy ezúttal közelebbről is megcsodálhatjuk Matthew Tuck frontember divatos quiff séróját. Mentségükre szóljon, hogy legalább új, meglehetősen középszerű lemezük talán legjobb dalát választották ki a klisés képsorok aláfestő zenéjeként. (TM)
