2013. április 28.
Tavasz nélkül egyből a nyárba csöppentünk, ezért, hogy mi is fokozzuk az élvezeteket egyből elétek is tárjuk az eheti klipözön listáját, ami a következő zenekarokból tevődött össze: Heaven Shall Burn, Sirens & Sailors, Birds of Tokyo, Muse, While She Sleeps, The Dillinger Escape Plan, Leviathan the Fleeing Serpent, Aliases, The Bunny The Bear, AC4, Man Overboard, Murdock, Intervals, Corelia, Kvelertak, Soilwork, Heights. Mondanom sem kell hogy csak úgy, mint mindig most is változatos és izgalmas a felhozatal, ahol lehetőleg mindenki megtalálja a magának valót. Nézzetek bele mindegyikbe, mert el tudom képzelni, hogy mindenki új kedvencet avat majd a végén! Mit gondoltok?
Direkt kellemes mezítláb mászkálni a hóban, ha közben lángol a Mennyeknek Országa, gondolhatta a Heaven Shall Burn legénysége. Lehetne keseregni a csúnya német vadászba oltott Matthew Fox kalandjai láttán azon, hogy a fritz kreatívok 2013-ra sem tudták maguk mögött hagyni a Grimm meséket, de inkább örüljünk neki, hogy nem egy újabb fos imidzsklippet kell végigszenvedni. Ráadásul amellett, hogy legalább annyira jól néz ki a videó, mint egy Cobra 11 rész, akár (alapvetően a természeti környezetünk iránti tisztelettel kapcsolatos) mondanivalót is találhatunk mögötte. Remekül el is tereli a figyelmet a dalról, ami… de nem akarom lelőni a poént, jövő héten kritika! (BG)
Az amerikai Sirens And Sailors második lemezét jelentette meg a tavalyi évben Wasteland címmel, ám a legújabb klipjüket nem erről, hanem a három éve megjelent albumról választották. A Birthday Party For Puppies dalcím már önmagában is elég beszédes, így az adott témától nem mentek túlságosan messze, hiszen a videóban egy kutyáknak szervezett születésnapi partin zenél a banda, amely egy kicsit vicces, egy kicsit aranyos és legalább ellensúlyozza az egyhangú, deathcore alapokon nyugvó egyszerű zenei alapot, amely már az első perc után unalmassá válna a klip nélkül. (JB)
Nem biztos, hogy akkor is bekerült volna ide a Birds of Tokyo nevű ausztrál zenekar klipje, ha nemrég nem jelentette volna be a Haelo, hogy esélyes a Karnivool budapesti fellépése, de a közeljövőben emiatt mindenképp kiemelten fogunk foglalkozni a szigetországi csapattal, amelynek énekese a BoT frontembere is. Az új albumról származó, rádióképes popdal klipjében egy csapat tinédzser élvezi azt, hogy egyszerre lehetnek fiatalok és idióták, ezzel emlékeztetve mindenkit arra, hogy közelegnek a nyári esték. (JÁ)
A Muse lemeze is tartalmazott furcsaságokat, de az új albumot kísérő klipekre ez hatványozottan igaz: az előző video black metalos idilljét egy kissé túlerőltetett japán jópofáskodás követte, ami talán van annyira őrült, hogy szerethető is legyen egyben, de mi inkább maradnánk a „furcsa” jelzőnél. Eddig sem gondoltuk azt, hogy ne lenne humora a magát egyébként korábban tényleg kicsit túl komolyan vevő bandának, ugyanakkor hiába próbálják végigpoénkodni az új klipet, azért ezután sem fogja őket senki akkora „arcnak” gondolni, mint amekkora zenésznek. (JÁ)
A brit While She Sleeps nagyon szereti a jól kinéző imidzsklipeket, a közönség meg a While She Sleepset, úgyhogy valószínűleg mindenki örömmel fogadja azt, hogy kevesebb, mint egy évvel a megjelenése után máris itt van a debütáló nagylemez deluxe változata, rajta a friss videót kapott Death Toll c. dallal. Tipikus (az, hogy ez egy páréves zenekarnál pozitív, vagy negatív, nézőpont kérdése) WSS sláger tipikus WSS klippel, a deluxe kiadás egyébként egyébként másik új dalt nem tartalmaz, csak két akusztikus és három alternatív verzióját korábbi számoknak. (JÁ)
A The Dillinger Escape Plan gárdája a Calculating Infinity című nagylemezzel egy csapásra ismerté tette a nevét a szokványos ritmikát kevésbé kedvelő egyének köreiben, valamint nagyban hozzájárult egy friss, rendkívül nyers és agresszív stílus megteremtéséhez. Ez a fékezhetetlen düh a következő anyagokban mégis inkább ülepedni látszott, teret engedve a kiforrottabb zenei elképzeléseknek is. Nem meglepő, hogy ez a folyamat az igazán „trve rajongók” között nem aratott túl sikeresen. Még ma is rendkívül vicces dolog elmerülni egy-egy új szerzeményük alatti kommenttengerben, ahol megtudhatjuk, hogy eladták a lelküket a popiparnak, már csak a rádiók és Viva kaliberű tévécsatornák számára készítenek langyos dallamokat, Greg pedig csak a szteroidoktól ekkora. Ez a gondolatmenet természetesen a When I Lost My Bet alatt is előkerült, és hát valljuk be, az internet félelmet nem ismerő megmondóembereinek bizonyára újfent igaza lehet: ilyen egy vérbeli négynegyedes popballada, a klip pedig a reggeli gyerekműsorok között is megállja a helyét, már csak a müzli hiányzik. Ne is hallgassátok meg! (FB)
Ha az ember rákeres a Leviathan The Fleeing Serpent névre nem feltétlen fog sok találatra lelni, aminek azaz oka, hogy egyszeri projektről van szó, amit maga Rob Zombie és John 5 hozott össze a szintén ‘Zombie-rendezésben megvalósult The Lords of Salem című filmhez. A black metal imidzs gúnyolása kissé megfáradt humorforrás manapság és a műfaj rajongói sem itt fogják az év dalát megtalálni, de kuriózumnak tökéletes és remélhetőleg tényleg nem lesz folytatása, ahogy a filmnek sem. Crushing the Ritual címre hallgat a szerzemény: (BK)
Az Aliases csapatára annak idején talán csak a korábbi SikTh tag, Pin miatt figyeltünk fel, azonban a 2011-es kiadvány mindenfajta kompromisszumot kikerülve demonstrálta a csapatban rejlő lehetőségeket. A zenekar azóta is rendületlenül működik, a folyamatok egyetlen hátráltató tényezője néhány sajnálatos elvándorlás volt – először a Safer Than Reality énektémáiért felelős Jay hagyta magára a bandát, majd egy rövidebb ideig Leigh Dale vállalta magára ugyanezt a feladatot. A mikrofonok mögött jelenleg Joe Rosser vetette meg a lábát, remélhetőleg ez alkalommal huzamosabb ideig ott is marad, az idénre tervezett nagylemez pedig nagyobb problémáktól mentesen készül el. A teljesítményéről pedig az alábbi szerzeménynek köszönhetően Ti is meggyőződhetek: (FB)
2013-ra oda jutottunk, hogy a Victory Records rögeszmésen gyűjti a legpocsékabb hakni csapatokat: a The Bunny The Bear a világ legszarabb zenekara és ezen még az sem segít, hogy a Design the Skyline ugyanannál a kiadónál égeti magát; a legrosszabb viszont az egészben az, hogy ezt az emésztőrendszeri végterméket ezek bizony komolyan gondolják. Az ember nem tudja eldönteni az In Like Flynn videója alatt, hogy az idióta – és egyben már védjeggyé vált – nyúl/medve maszkok, a szerencsétlen marionett babák vagy az a jelenet, ahol a horrorfilmeket idéző fa tépdesi ki a főszereplő lány kezét (!) röhejesebb-e. A baj az, hogy ilyenkor már valahogy eszünkbe jut, hogy véletlen bekapcsolva hagytuk a hangfalat, és máris rájövünk, hogy mi a legröhejesebb az egészben. Ezt már az olvasóra bízzuk. (BB)
2008-ban egy új keletű formáció tűnt fel a színen, amire az egykori Refused rajongók egyként kapták fel a fejüket. Miért? Dennis Lyxzén és David Sandström a csapat két egykori illusztris tagja új zenekar alapított AC4 fedőnév alatt, aminek első produktuma 2009-ben meg is jelent. Négy évet kellett várni a folytatásra, ami új Refused lemez híján tökéletes űrkitöltő is lehet, főleg ha a svéd zenekar punksoabb énjéért rajongsz inkább. A Burn the World többek között a Deathwish Inc. gondozásban jelent meg idén márciusban: erről érkezett most meg a Curva del Diablo című sláger (már David nélkül). (BK)
A kortárs pop punk egyik zászlóshajója lett a Man Overboard: most már definitív Defend Pop Punk jelmondatukkal a teljes színteret meghódították, ráadásul egy sokkal jobb The Wonder Years és The Story So Far duó mellett voltak képesek először nagykiadóhoz kerülni, még ha ez főleg a ’cora bandákat foglalkoztató Rise Records is. Az új nagylemezt beharangozó Where I Left You különböző helyszíneken felvett kis imidzsvideó, amit megtámogattak némi koncertfelvétellel, és hogy még „cool”-abb legyenek a srácok a végén egy nagy egymásra borulás keretében a teljes The Story So Far legénység is feltűnik. Így mondhatni a videó jelmondata és főként az üzenete a színtéren való összetartás, mi ehhez pozitívan tudunk viszonyulni. (BB)
Az ír Murdock triójában, ha az egyéniség szintje nem is üti meg a plafont, a minőségre és az ebből még lehet valami faktorra bőven kioszthatunk magas pontszámokat. Három ír srác nyilvánvaló kedvenceik nyomán játsszák azt a kaotikus, de összetett és izgalmas matekozást, amire azért bőven van kereslet manapság. Ehhez társul egy korrekt imidzsklip és igazából nincs is nagyon szükségünk többre. Kíváncsi lennék rá, hogy élőben mit művelnek! (BK)
A progresszív elemekkel operáló instrumentális zenék kedvelői bizonyára már hallottak az Intervals gárdájáról – igaz az első kiadvány még sokkal közelebb állt a sötét űr hangulatával felvértezett djent hangzású próbálkozásokhoz, de a tavaly megjelent In Times EP már egy sokkal izgalmasabb és egyedibb irány felé mozdult el. Az egyszemélyes projectnek indult csapat mostanság a május harmadikán kezdődő turnéjára összpontosít – a Structures, a Texas In July, valamint a Northlane társaságában fognak koncertezni –, a basszusgitárosi pozíciót pedig ez alkalommal a The HAARP Machine énekesi posztjáról ismerős Mike Semesky vállalta magára. (FB)
A Corelia képében továbbra is a tökéletes ‘Human Abstract pótlék képét vizionálhatjuk különösen azért, mert erre AJ rendszeresen utal is saját facebook oldalán keresztül (a zenéről nem is beszélve). Ahogy azt már megszokhattuk ismét egy stúdióban rögzített produkciót láthatunk viszont a következő képsorokon igényesen és profin összevágva, de részükről számomra már nagyobb örömet okozna, ha egy igazi mozgóképet adnának ki minőségi történettel. Megérdemelnék. (BK)
A Kvelertak legutóbbi „kísérletezős” videója után nagyon adta magát, hogy beáll azon zenekarok sorába, akik egy „kulisszák mögötti” videóval promózzák a friss megjelenést. A koncerteket, a próbákat és a turné mindennapjait megörökítő Kvelertak című dalra forgatott videó fekete-fehérben tündököl (egy black ’n’ roll gárdától nem meglepően); a videó sok meglepetést nem tartogat, de azt leszögezhetjük ehhez a kiváló dalhoz még így is elég dögös ez – a zenekartól visszafogottabb – mozgóképsor. (BB)
A legújabb Soilwork klipből nem csak az derül ki, hogy újra magukra találtak, hanem az is, hogy Speedék óriási Bioshock rajongók. Korunk egyik közönség kedvenc számítógépes játékának világát egy izgalmas videó összeállításban láthatjuk megelevenedni. Azonban mivel nem eléggé köthető a csapathoz ezt a klipet kizárólag a játék rajongóinak ajánljuk és most mondanám, hogy nézzétek meg a korábbi videójukat, de nem mondom, mert… ezért. (BK)
A két évvel ezelőtti Heights lemezzel többen első hallásra szerelembe estek, így aztán annál nagyobb volt a csalódás, amikor Thomas Debaere tavaly elhagyta a zenekart, és Alex Monty basszusgitáros foglalta el a helyét a mikrofon mögött. A legutóbbi klipjükben az architects-es Sam Carterrel felszerelkezve próbáltak emlékezetes pillanatokat nyújtani, ezúttal pedig a The Hangover gegkellékeinek egy részét vonultatják fel (az összeshez mondjuk egy tíz perces videó is kevés lenne), persze nem humorosnak szánt kontextusban. Sajnos a legfeltűnőbb még így is az, hogy mennyire viccesen üvölt helyenként Alex. A dal harmadik harmadát uraló gitárdallamok és tiszta énektémák viszont eléggé feldobják a számot ahhoz, hogy legyen kedve az embernek lepörgetni a holnap megjelenő albumot. (BG)
