2013. április 14.
Az elmúlt hét napban végre a klipek száma is befogadható mennyiségűre csökkent és cserébe a felhozatal változatossága továbbra sem hígult. A technikásabb megoldások kedvelőinek itt van korunk egyik legbrutálisabb friss hangja az Abiotic képében, az ötletes metalcore Heart of a Coward, a folyamatosan újabb és újabb projektekben felbukkanó Daniel Tompkins (ex-Tesseract, Skyharbor, First Signs of Frost, Absent Hearts) vagy épp a fokozatosan tradicionálisabb vizekre evező Arsis legénysége. A rádió barátabb csapatok közül megérkezett a legújabb Paramore video, de úgy látszik Maria Brink vezetésével az In This Moment is megelégelte jelenlegi helyzetét. Egy szó, mint száz: nézzétek meg a videókat és áruljátok el nektek kik voltak a kedvenceitek. A teljes lista: Paramore, Heart of a Coward, Rob Zombie, In This Moment, Abiotic, White Moth Black Butterfly, Arcane Roots, Senses Fail, For Today, I, the Mighty, The Sorrow, Forever Came Calling, The Color Morale, Lower Than Atlantis, Inhale Exhale, Arsis.
Az új Paramore nagylemez igencsak megosztó lett: a Self-Titledet a nemzetközi sajtó egyik fele szereti, a másik fele pedig utálja. A friss soralbumhoz készült második klip, a Still Into You című power pop dalt vizuális külsőre váltó videó pedig bőven bemutatja, hogy miért is gondoljuk azt, hogy Hayley Williams fejében bizony elromlott valami. A friss nagylemez kapcsán érkező felhangú nyilatkozatok, a továbblépés, az érett nővé válás gondolata mind-mind a friss megjelenés promóját szolgálták; a Now c. dalra készült visszatérés pedig hintett is abból a bizonyos „felnőttesebb” vonásból, amelyet a Paramore próbál 2013-ban képviselni. A Still Into You viszont pontosan az ellenkezőjét mutatja: Hayley még mindig nem nőtt fel, sőt, kifejezetten gyerekesebb lett; az új imidzs inkább mutat egy „törést” az énekesnőben, sokkal jobban fel kívánja magára vonni a figyelmet, mint korábban. A pocsék, kislányos színvilág, a karakteridegen pink hajfestés (Avril, ott vagy?), a „gyerekszoba érzés” és az üzenet hiánya belövi, hogy 13 éves lányok előnyt élveznek a klip megtekintésekor. A csapat korábbi videóihoz képest egyértelmű visszalépés látható, zeneileg pedig főként. Hayley-nek pedig tanácsoljuk, hogy döntse végre már el, hogy tényleg nőnek gondolja-e magát vagy egy tinédzser (ikon) lánynak. Mert ez túl gyerekes és pózer. (BB)
Jamie Graham énekes neve korábban a Sylosis soraiból lehetett ismerős, de kevesen tudják, hogy miután onnan távozott létrehozta az angol (progresszív) metalcore színtér másodvonalának egyik legizgalmasabb és legnépszerűbb formációját, a Heart of a Cowardot. A jelenleg második albumára készülő zenekar az alábbiakban meg is mutatja, hogy milyen irányt is kíván követni a jövőben. A klip (aminek megosztásáért gitárt is lehet nyerni) azonban nem kifejezetten illik a zenekarhoz, ugyanis nem látunk mást, mint hogy kiégett biztonsági őrök ütik egymást a patyomkini pankráció jegyében. (BK)
Nehéz jót írni Rob Zombie legújabb klipjéről, bár rosszat is. Amellett, hogy Robert barátunk mindig úgy néz ki a videókban, mint egy másnapos hajléktalan (vagy, és előre is elnézést mindkét fél rajongóitól, mintha Bartost utánozná), még zeneileg is kellően zavarba ejtő a fickó „metal’n’rollja”. A dal ügyében nem is fogok tudni igazságot tenni (nem is akarok), a klip meg többé-kevésbé értelmetlen polgárpukkasztás. Annyi köze mindenképp van az új lemezről választott számhoz, hogy felbukkan benne egy rádió, tanulságként pedig leszűrhető belőle, hogy veszélyes dolog széthajtogatott kartondobozon breakelni. (BG)
Már az In This Moment felfutásában is nagy szerepet játszott az, hogy Maria Brink énekesnőt a hallgatóik nagy része legalább annyit nézte, mint hallgatta (ez most ilyen gyerekbarát megfogalmazás), és amikor kiderült, hogy a csapat nem rendelkezik komolyabb tartalékokkal tehetség terén, akkor el is kezdtek meglehetősen gátlástalanul építkezni a szőke énekesnő erotikus kisugárzására (ebben a dalban is kb. egy producernyire van attól, hogy nyögdécselni kezdjen). A közepesen fogós modern metal szám videójában ennek megfelelően Brink kisasszony vagy ki van kötözve, miközben koncepciótlan horrorfilmes jeleneteket látunk, vagy pedig vonaglik – néha a zenekar társaságában alulöltözve, néha pedig félmeztelen emberek által körülvéve. Igazán kár, hogy a „meghallgattad-e a lemezt egynél többször” kérdésre nem nagyon lehet a „meg hát!” választ rávágni. (JÁ)
Az Abiotic gárdája a napsütötte, hullámok fodrozta Miamiból szállítja a death metállal átszőtt technikásabb riffek, és a pofonegyszerű breakdownok komolynak tűnő egyvelegét. Ugyan a vokáltémák teljes spektrumának befogadásához kell némi tapasztalat – összességében korrekt anyagnak tűnik. A Facades című szerzeményhez készült videoklip azonban már kevésbé tekinthető egyedinek: darálás, szélmalom, őrült tudósok, buta arccal szenvedő alany, és megkérdőjelezhető politikai vezetőkről készült régies stílusú felvételek. (FB)
Daniel Tompkins nevével már számtalanszor találkozhattunk a klipözön hasábjain – ez minden bizonnyal nyughatatlan természetének köszönhető, hiszen mindig gondoskodik arról, hogy egyszerre legalább öt projekt fusson a közreműködésével, na meg általában a vendégszereplésekre sem mond nemet. A White Moth Black Butterfly Daniel egyszemélyes elgondolása arról, hogyan is kell emelkedett, sejtelmes hangulatú dallamokat készíteni, természetesen mindezt mesteri szinten – ez alkalommal megfejelve ezt legalább ugyanennyire hangulatos képsorokkal. Ha minden jól alakul idén egy teljes értékű nagylemez is várható, rajta a lent hallható dalhoz igen hasonló szerzeményekkel. Ti várjátok már? (FB)
A brit Arcane Roots dalát azok fogják nagyon csipázni, akik szeretik a Circa Survive „artsy” rockját, és vágynak már egy jó számra ebben a kategóriában. Az értékéből az se von le, hogy a butított Quake III pályákhoz hasonlóan gazdagon berendezett (és hasonlóan megvilágított) helyszínen forgatott imidzsklip a cikibbek közül való, de ezért egyedül az énekes Andrew Groves felelős (komolyan, az arctól el kéne venni a gitárt, na de nem azért, ahogy játszik rajta, hanem azért, amit akkor csinál, amikor nem penget). Ráadásul a hangja is ki fogja verni pár embernél a biztosítékot, ha máshol nem, a 3:10-től kezdődő énekkiállásnál feltétlenül. Amúgy az első nagylemezük májusban jön, remélhetőleg ennél rosszabb nóta nem lesz rajta. (BG)
A Senses Fail rájöhetett arra, hogy az 1.0 mall emo hangzásukkal 2013-ban már nem fognak tudni új rajongókat összeszedni, így a március végén megjelent, Rehancer című lemezükön zenei reformokkal szembesültek azok, akik még emlékeztek arra, hogy milyenek voltak a korábbi SF lemezek. Kiválóan példázza a változásokat a Mi Amorra keresztelt klipes dal, amely videójának alapötletét bizonyára a Ted adta: a klipben egy életre kelt, plüss panda keveredik szerelmi viszonyba a rendkívül csinos szomszéddal, de románcuk nem alakul a legsimábban. Kicsit eszement, de amúgy kedves, jópofa klip, és a dal is kellően slágeres. (JÁ)
Szép csendben jelentette meg legutóbbi, Prevailer névre hallgató EP-jét a For Today, akik legutóbb tavaly jelentkeztek nagylemezzel. Ennek örömére készítettek egy videoklipet a Flesh And Blood című számukra, amelynek a mondanivalójából ember legyen a talpán, aki megért valamit, de legalább a kellemesre sikerült szám alatt nem csak a fülünket, hanem a szemünket is megtornáztathatjuk a sötét atmoszférában mozgó árnyakon, illetve a végén arcunkba tolt, vérnarancs üdítőben fürdő énekes látványán. (JB)
Az I the Mighty eddigi két EP-je ugyan nem rengette meg az undergroundot, és talán azt se mondhatnánk, hogy sok újdonságot hoztak volna, de felnőttek kiadójuk, az Equal Vision nevéhez, ami azért több, mint pozitív. Satori című albumuk júniusban érkezik majd, és egy remek húzással úgy döntöttek, hogy dinamikusabb irányban folytatják. A Speak to Me klipje klasszikus szobában zenélős imidzsvideó, ami pont elég jól van ahhoz megcsinálva, hogy ne zavarja azokat, akik a dal miatt kattintanak a klipre (vagyis mindenkit). (JÁ)
Az osztrák The Sorrow legénységéről továbbra is elmondható, hogy hírből sem ismerik a pihenést. Ezúttal ismét legutóbbi Misery Escape című nagylemezükhöz forgattak egy meglehetősen profi kis klipet. Zeneileg továbbra sem újítottak, de azt amit eddig alkottak abban még mindig profik. Hangulatos videó, erős dal Bernd Levay rendezésében. (BK)
Tavaly a Forever Came Calling igaz nem robbant akkorát, mint a The Story So Far, de könnyen kijelenthetjük, hogy a pop punk szubkultúra egyik meghatározó jelensége lett (és itt nem csak a No Room For Rockstars című Warped Tour dokumentumfilmre gondolunk). Az Ides kapcsán a srácok le sem tagadhatnák, hogy szeretik a The Wonder Years egyik slágervideóját, a Came Out Swinginget: ugyanúgy körbelengi a mozgóképet egy apró kis báj, a nagybetűs könnyed hangulat és a lemezborítókat megjelenítő jelmezhasználat. Igaz, szakmai oldalról nézve nem nyújt túl sok emlékezetes pillanatot, a pop punk low budget átkát viszont nem kívánjuk strigulázni. Maszkos ötleteket viszont még mindig piros pontos telitalálatnak (és a műfajhoz nagyon jól illőnek) tartjuk. (BB)
A The Color Morale minden létező videótípust felhasznált már legújabb lemezének, a Know Hope promocionálására az utóbbi hetekben, hiszen a dalszöveges és élő videók után most végre elkészült a hivatalos klip is a Learned Behavior-re. A videóban a bandán kívül a Rise Records orvosait is láthatjuk, akik látszólag arra a tényre keresik a választ, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy kiadón belüli sablonos metalcore banda megírt egy olyan számot és albumot, amit még élvezni is lehet. Reméljük kiderítik a dolgot és beadják az oltóanyagot a többi bandájuknak is. (JB)
A Lower Than Atlantis rendületlenül promózza tavalyi lemezét, de egyelőre nem fogynak el a klipesíthető slágerek, így aztán mindenki boldog, csak a srácok áradból a melankólia. A Something Better Came Along videója egy metróvagonban játszódik, de a történetétől nem kell sokat várni, mert nincs nagyon neki, de mégis illik a dalhoz, úgyhogy ezt is behúzták. Ettől függetlenül persze a földalatti tömegközlekedés témájában továbbra is a Bomfunk MC’s klasszikusát ajánljuk. (JÁ)
Egy kicsit késve, de megérkezett az Inhale Exhale videója is, amely a tavalyi, finoman szólva se erős nagylemezének egyik dalára, a Low-ra készült el. Ha a borzasztóan gyenge metalcore szám ellenére mégis sikerül magunkat átverekedni a videón, akkor láthatunk benne egy fiatalembert, aki csökkent szellemi képességének köszönhetően azt hiszi, hogy a barátnője meghalt, és ezért egy lámpaoszlopot kárhoztat, ám a videó végén mégis csak megjelenik a hiányolt személy, meg még egy ismeretlen ember, mi pedig a főhőssel egyetemben elképedünk a hihetetlen fordulat láttán. Csodatevő lámpa, vagy George A. Romero legújabb filmjének sneak peek-je? Döntsétek el ti. (JB)
A négy nagylemezt maga mögött tudó Arsis gárdája mára oszlopos tagjává vált a korrekt színvonalú technikás death metált játszó csapatok koránt sem olyan széles táborának – ráadásul az ötödik korong is a célegyenesben van: a tervek szerint április 30-án jelenik meg Unwelcome címen. A meglehetősen termékeny csapat tavaly decemberben kiadott hatszámos Lepers Caress EP-vel melegített be az idén érkező nagyobb hangvételű produkcióra. A kislemezen bemutatkozó Carve My Cross az Unwelcome albumon is hallható lesz majd – ennek apropójából készülhetett az alábbi videoklip is: (FB)
