2013. március 3.
Az év kilencedik hete a változatosság jegyében ismét igyekszik mindenkinek a kedvében járni. Így lehetséges az, hogy örülhetnek a technikás zenék rajongói, ugyanis a friss albummal jelentkezett Within The Ruins, a Born of Osiris kistestvérként aposztrofált Years Since The Storm, a mostanra teljesen megőrült War From a Harlots Mouth is egy-egy új videóval jelentkezett az elmúlt hét napban. A dalközpontú olvasóink számára az új Red klip, a hazai Road, az igen erős albummal jelentkezett Anberlin, a hibbant osztrákok (Kontrust) és a Killswitch Engage lehet az ideális várakozás. Aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a hagyományos zenék kedvelőinek itt van az új Hypocrisy (death metal), az Otep (nu metal), a Tiamat (gothic) vagy épp a doom/sludge The Gates Of Slumber. Te találtál magadnak kedvencet? Íme az eheti listánk: Red, Hypocrisy, Otep, Angertea, Szeg, Years Since The Storm, Road, Ólafur Arnalds, Within The Ruins, Beyond the Shore, Anberlin, Steak Number Eight, Kontrust, Tiamat, The Gates Of Slumber, The Haverbrook Disaster, War From a Harlots Mouth, No Consequence, Killswitch Engage. Szóval akkor neked mi is az eheti klip toplistád?
A Red csak úgy ontja magából a klipeket, a két héttel ezelőtt kiadott Release The Panic után a Perfect Life című dalukra is készítettek egy videoklipet a csalódást keltő negyedik nagylemezükről. A videóban a dal szövegével összhangban azt láthatjuk, ahogy Michael és a banda tagjai nagyon mérgesek arra, hogy a média minden mocskot le akar tuszkolni a torkunkon, hogy „tökéletessé” tegye az életünket, de nekik nincs szükségük erre, mert a Sonyval a hátuk mögött megtehetik azt is, hogy saját véleményük legyen ebben az igen egyedi, először körbejárt témában. De legalább rövid a dal. (JB)
Peter Tägtrent egy európai Adam Dutkiewicz-ként is lehetne aposztrofálni igen kiterjedt produceri tevékenysége miatt, ami mellett szinte eltörpülnek saját zenekarai, a dallamos death Hypocrisy és a sokkal poénabb, „diszkómetalban” utazó PAIN. Ezúttal a Hypocrisy egyik dalához készült klip, mégpedig egy új számhoz, ami a márciusban érkező lemez címadója. A nóta nem túl izgi, a klip pedig a szokásos összeesküvés-elmélet kliséket vonultatja fel, melyektől valószínűleg már a konteóblog olvasói vagy a Deus Ex kedvelői is kiütést kapnak, érdekes momentum viszont, amikor az átlag black metal bandákhoz hasonlóan népes zenekar tagjai mind egy szálig Joey Jordisonná változnak. (BG)
Ahogy a Nevergreen nem tévesztendő össze az Evergrey-jel, úgy az Opeth se az Oteppel: az Apex Predator az Otep Shamaya által vezényelt, erőszakosabb pornók alá tökéletes dalokat termelő nu-metal zenekar hip-hiposabb oldalát képviseli, és egyben elrettentő példa, hogy kell szinte már crunkcore-ba hajló, fülsértő szövegeléssel elrontani egy egész jó alapot. A klip pedig tele van azzal a fajta buta, enyhén dekadens magamutogatással, ami bármelyik hittanóránál hatékonyabban tesz konzervatívvá jóérzésű fiatalokat. (BG)
A napokban új videóval jelentkezett a nagymágocsi Angertea is. A srácok nevét minden bizonnyal az underground színteret régóta követő olvasóink már jól ismerik, noha tagadhatatlan tény, hogy továbbra is az egyik legalulértékeltebb csapatról van szó az alábbi avant-garde és folyamatosan megújuló trióban. Tavaly szeptemberben megjelent nagylemezük népszerűsítése gyanánt, melyen ugye a Faith No More-ból ismert Bill Gould is vendégeskedett, ismét egy friss klip futott be, mely a zseniális dalon túl nem nélkülözi a hozzá illeszkedő dekoratív hölgyek által lefestett hangulatot sem. Én ezután már csak reménykedni merek benne, hogy amikor a barátnőm azt mondja, hogy összejön a „csajokkal”, akkor nem így mulatják át az éjszakát. A videó végét csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk! (BK)
Sajnos az alábbi Szeg videóval kapcsolatban nehezemre esik bármit is mondani. Pontosabban a videóval talán még különösebb baj nincs is, hiszen az átlagos magyar színvonalnak teljes mértékben megfelel. Mellek és altesti poénok. A baj sokkal inkább magánál a dalnál kezdődik. Ha Dopeman tudna gitározni, akkor valami ilyesmit hozna össze a nevetséges politikai messiás szerepe mellett, de szerencsére nem tud, így mi is nyugodtabban tudunk aludni. Nem tudom, hogy a korai munkásságuk tükrében hogy volt képes idáig jutni ez a részben Necropsia tagokból verbuválódott zenekar. Szégyen. (BK)
A Years Since The Storm zenéjét több irányból is megközelíthetjük, – a csapat hivatalos facebook oldalán például a rendkívül tetszetős progresszív metalcore megnevezést csodálhatjuk meg – az viszont kétségtelen, hogy a massachusettsi ötös túlnyomórészt breakdownokban gondolkodik, ha a tényleges megvalósításra terelődik szó. A klipesített Gravity a zenekar bevallása szerint az egyszerűbb új számaik közé tartozik, erről mindenki meg is győződhet annak hallgatása közben – helyenként azért rövidebb ideig az üres húrokon kívül is lefognak még néhány hangot a gitárok nyakán. Persze, ha valaki vevő az effajta döngölésre, annak ez inkább pozitívumként könyvelhető el. (FB)
Ha volt számomra a hazai életben elfoglalt helyét tekintve egyáltalán nem érthető zenekar, akkor az egész biztosan a Road. A Subscribe-al rendszeresen koncertező (ez kinek jutott eszébe?), a Tankcsapda és a Depresszió árnyákban örökké csak harmadikként koncertező kvartett tipikus példája annak, hogy a megújulás és a fejlődés igényét teljes mértékben nélkülözve ugyanazokat a primitív megoldásokat, ugyanazokat a sekélyes dalszövegeket, hogyan lehet újra és újra letuszkolni a hazai rockerek torkán. Ez pedig csak azért szomorú, mert ennél egész biztosan több lenne bennük, de miért adjunk többet, ha ez is elég? A videó és a hangzás egyébként továbbra is minőségi. (BK)
Az izlandi giccsbajnok, Ólafur Arnalds legújabb lemeze már a Mercury-nál jelent meg, és bizonyára ezzel összefüggésben van az, hogy a dalok nagyobb része nem instrumentális (főleg Arnór Dan Arnársson, az Agent Fresco énekese működik közre), illetve az is, hogy némileg szakított bevált formulájával – nem mintha kívül került volna zenei komfortzónáján. Amit hallunk, az továbbra is a „gyönyörű” jelző zenei értelmezése kíván lenni, és ehhez nyilván egy nagyon szép klip dukál, és Magnús Leifsson rendező ezt abszolválja is: öreg halász, fényjáték, kád, extázis, ahogy a zene, úgy ez sem szól semmiről, de ahogy a zene, úgy ez is jól esik. (JÁ)
A technikás zenék egyik megkerülhetetlen alakjává vált Within The Ruins épp a napokban jelentkezett legújabb, harmadik stúdióalbumával a kapunk alatt – a korongról írt kritikát itt olvashatjátok. Ugyan nem definiálták újra a korábban kijelölt irányokat, a csapat még mindig érti a dolgát, ha eszement megoldásokról van szó. Az Elite harmadik szerzeményét igen gyorsan utolérte a mozgóképesítés csodája – a Feeding Frenzy díszletei között természetesen fontos szerephez jutott egy elhagyatott raktárépület, de egy igazán gusztusos vacsora kulisszái mögé is bepillantást nyerhetünk. (FB)
A Beyond The Shore ugyan már 2009-ben jelentkezett egy – The Arctic Front névre keresztelt – kislemezzel, a teljes értékű bemutatkozás lehetősége még sokáig váratott magára. Az elmúlt évek munkájának köszönhetően április 2-án végül a boltok polcaira fog kerülni a csapat reményei szerint remek debütáló korong. A Ghostwatcher hangulatába már most bepillantást enged a Homewrecker című szerzemény, és az ahhoz készült videoklip. Mire számíthatunk egy hónap múlva? Mélyre hangolt gitárok, modern, letisztult hangzás, rengeteg-rengeteg breakdown, helyenként Frankie Palmeri stílusára hajazó énektémák, de a háttérben olykor a régi idők metalzenéinek riffjei is feltűnhetnek. Hogy ez éppen kevés, vagy több a soknál, mindenki döntse el maga. (FB)
A Maxim Dierickx és Anton Coene páros által rendezett első sorban élő felvételekből összevágott új Steak Number Eight klipet elsősorban azoknak ajánlom, aki eltudják képzelni, ha az elszállósabb metal megoldásokat (annyira nem közvetlenül) vegyítjük a poszt-rock lebegős hangulatával. A meglehetősen fiatal srácokra érdemes lesz figyelni ugyanis mindamellett, hogy az énekesük orgánuma sok izgalmas értéket rejt még magában a The Hutch című új lemezük április 22-én jelenik majd meg. (BK)
Az Anberlin úgy tűnt, visszatérni látszik abból a hosszú és szomorú időszakból, amely a Cities óta jellemezte őket és a legutóbbi lemezükkel, a Vitallal már újból azt az oldalát hallhattuk a bandának, amelyért megszerettük őket korábban. Az új album is a nyakunkon van már, amelyről az Unstable című dal megkapta a maga kis klipjét, amelyből egyelőre semmi jót nem szűrhetünk le, csak azt, hogy nagyon sok pénzük van szép videoklipeket készíteni. Megtekintése után ugyan semmivel sem leszünk okosabbak, sőt, kifejezetten hülyének fogjuk érezni magunkat, ám megnyugtatásul mondva a klipnek tényleg nincs semmi értelme, de Lorenzo Lamas és barátnője legalább kellemes látványt nyújtanak a sivatag közepén. (JB)
Lehet, hogy Ausztriába négyszer annyi turné jut el, mint Magyarországra, de azért amellett, hogy náluk se lehet megőrülni az underground pezsgéstől, szégyenbandáik is bőven vannak: ilyen például a Kontrust, akik úgy érzik, hogy minden vicces lesz attól, hogy torzított gitár és lederhosen egyszerre van benne – ausztriai népszerűségük azért jól jelzi, hogy az osztrák humor miért is nem lett világhírű. Kb. akkora élmény ez a „viccrock/nu-metal” zenei alappal előadott kínos folklórgyalázás, mint zenei értéket keresni a Sramli Kings-ben, vagy poént a Szomszédnéni Produkciós Irodában (vagy fordítva? Az eredmény hasonló), úgyhogy a lenti video helyett mindenkinek inkább egy epizódot ajánlanánk a Kommissar Rexből. (JÁ)
A svéd Tiamat is a héten mutatta be új klipjét, melyet a tavalyi, The Scarred People című album egyik dalához forgattak. A Nosferatuvá vedlett Johan Edlund énekesre koncentráló videó hangulatos akar lenni, de valami balul ütött ki: az egy dolog, hogy a civilben szimpatikus Edlund ebben a formában elindulhatna Dani Filth vagy Marilyn Manson ellemfeleként a csúnya emberek versenyén (csak az amcsi szörnyfigurával ellentétben őt nem hívjak meg sorozatokba vendégszerepelni), a klip még ráadásul teljesen eseménytelen is. A The Sisters of Mercy vagy a Moonspell kedvelőin kívül pedig a daltól se várjon senki túl sokat. (BG)
Már az első hangokból azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a The Gates Of Slumber azt az ősi, de mégis kellően modern módon megszólaló doomot játssza, amire ma már kevesen képesek. Alvilági mocsok hangzás, súlyos mélyberántó hangulat, kétségbeesett tiszta ének és hozzá a videó, ahogy a korukat megszégyenítve vezetik fel a hamarosan megérkező Stormcrow címre keresztelt EP-jüket. Ha mocskos és sáros tavaszra vágysz, akkor napi kétszer nézd a Death March videoklipjét! (BK)
A német Haverbrook Disaster egy 7”-es kislemezzel vezeti fel új albumát (amit most már most belőhetünk 7 pont alá), és ha már nem kívánnak kitűnni egyediséggel a modern metalcore hullámból, akkor legalább pakoltak a dalba pár gagyi breakdownt és kifizették egy ismert amerikai divatzenekar frontemberének közreműködését. Amikor kész lett, megpróbáltak hozzá olyan klipet forgatni, ami legalább olyan jellegtelen, mint a dal, és ez sikerült is, szóval csak az kattintson, akit nagyon érdekel, hogy Európában is olyan bénán játsszák-e az új metalcore trendet, mint Amerikában. Spoiler alert: igen. (JÁ)
A War From a Harlot’s Mouth családi okok miatt képtelen volt beugrani tavaly az inkább a Lamb of God amerikai koncertkörútját választó Sylosis helyére Devin Townsend és a Fear Factory elé az A38-ra, így most a banda kedvelőinek be kell érniük azzal, hogy egy imidzsklipben látják viszont a derék teutonokat, amivel semmi baj nincs, ha csak az nem, hogy imidzsklipről van szó. A dal az eddigiek ismeretében túl nagy meglepetést nem fog okozni, annyi előnye azonban mindenképp van, hogy nincs kimutatható káros hatása az agyra nézve, ami már alapból az e heti produkciók egy része fölé emeli a berlini bandát. (BG)
Ha a Basick Records nevét látjuk egy klip első képkockáin, már szinte tudjuk, mire számíthatunk majd az elkövetkezendő néhány percben. A No Consequence gárdája sem kivétel ez alól: modern hangzás, összetett és darabos ritmizálás, technikás riffek, tiszta ének használata – ez utóbbi általában a jobbik fajtából. Mindezt tökéletesen leszűrhetjük a Coerce: Conform című tétel alapján, mely a hamarosan megjelenő nagylemezről szivárgott ki. Természetesen a zenekar javarészt az elmúlt évek djent őrületéből táplálkozik, így aki otthonosan mozog ebben a közegben, annak érdemes lehet beneveznie rá. (FB)
Nemrég az ezredforduló környékének egyik legkiemelkedőbb metalcore bandájához ismét csatlakozott a zenekar magasan legjobb lemezén hallható énekes, és új lemezt rögzítettek vele. Ennyi elég is a Shai Huludról, lássuk, mi történt a Killswitch Engage-dzsel: nagyjából ugyanez, csak náluk az előzetes dalok alapján senki sincs meggyőződve arról, hogy annak a bizonyos albumnak a nyomába fognak érni. Az In Due Time-hoz forgatott klip igazából egy jókedvű klipforgatást mutat, valamint néhány snittet egy közepesen jól kinéző imidzsvideóból, szóval azon kívül, hogy Jesse Leach-nek nem szívesen adnánk tüzet egy sötét sikátorban, emlékezetes nem történik. (JÁ)
A hét utolsó klipje napjaink egyik legmegosztóbb supergroupjától, a Nations Afire-től érkezett: az „anyabandák”, tehát a Rise Against (eredeti) rajongói, az Ignite és Death By Stereo fanok nyilván nem találják se eléggé hardcore-nak, se eléggé punknak a tavalyi, The Ghosts We Will Become című lemez dalait, így a Nine Lives-t sem, ami nem meglepő, hiszen némi rosszmájúsággal simán nevezhető a szám az utóbbi tíz év legjobb Nickelback dalának. A slágeresség viszont sokaknak így is bejöhet, a másik nagy erőtartaléka a bandának pedig az Ignite tag Nik Hill, hiszen kevés zenekar tudhatja sorai közt a fiatalítószérummal kezelt James Hetfieldet. (BG)
