Klipmustra #1

Új név alatt folytatódik rendszertelenül megjelenő videoválogatásunk, melyben a friss klipek közül szemezgetünk majd, és ezentúl személyes véleménnyel kommentáljuk is az adott videót.

Nem ez az első klip a Close Your Eyes új lemezéről, de a Valleys-hez forgatott három és fél percben még annyi se történik, mint ebben. A Keep The Lights Onban a feltehetően csak az „imidzsklip 101” kurzust elvégző rendező úgy próbálta feldobni a kisfilmet, hogy beküldte az énekes Shane Raymondot egy kegyetlenül hosszú folyosóra, de ez sajnos édeskevés ahhoz, hogy az emberek ne csak a dal miatt kattintsanak a lejátszásra. Az albumról hamarosan beszámolunk, de annyit elárulhatunk, hogy ahogyan ez a dal, úgy az Empty Hands and Heavy Hearts sem kacérkodik a trónfosztással a műfajon belül, ám néhány alkalom erejéig azért tudja szórakoztatni a nagyérdeműt.

Annak ellenére, hogy utolsó lemezén a Wonder Years komoly témákat is boncolgat a maga módján, a Hopeless Records-tól kapott klippénzt szokásukhoz híven hülyülésre fordították, a videoban ugyanis egy szellemjelmezes kölyök tréfálja meg módszeresen a zenekar tagjait, miközben a banda izzókat ver szét, és továbbra is mentes mindenféle pop-punk póztól (ezzel együtt jár az is, hogy pl. Soupy-t nem igazán szereti a kamera). A nem túl vicces, inkább jókedvű klip végén szerencsére azért felbukkan egy magvas graffitigondolat az énekes két évvel ezelőtti könyvéből, de összességében az előző lemez Melrose Dineréhez forgatott video jobbra sikerült.

Az idén (végre) megjelent, második I Am the Avalanche lemezről ezt a dalt lehetett elsőként hallani (még évekkel ezelőtt), de már akkor tudni lehetett, hogy a klip főszereplője vagy New York lesz, vagy nem lesz klip. A kellemes színszűrővel ellátott video gyakorlatilag egy szerelmi vallomás Brooklynhoz, valami olyasmi, mint amilyen a New York, I Love You, vagy az Empire State of Mind volt, és nem is látunk benne mást, mint a tagok mindennapjait, mielőtt összefutnak egy rakás rajongóval egy kocsmában. Igen, továbbra is furcsa a Movielife egyes szövegeire emlékezni és közben azt látni, ahogy Vinnie jókedvűen poharazgat, de ez természetesen kizárólag az ő dolga.

Az Alcest harmadik nagylemezétől nagyon sokat várunk, de magáig a lemezig is várnunk kell még, és a januárig lassan fogyatkozó napokat kívánta megkönnyíteni a zenekar azzal, hogy elkészített egy klipet egy új dalhoz, az Autre Temps-hoz. A black metalt maga mögött hagyó, de igényességével továbbra is sokakat elképesztő zenekar nem hazudtolta meg magát a video színvonalát illetően, ám a gyönyörű képek néha a zenéhez hasonlóan giccsbe hajlanak át, ami nem feltétlenül gond, csak a barackvirágszín néhol már az ember gyomráig hatol.