2014. szeptember 13.
Minden bizonnyal sokan kedvelitek az ausztrál Northlane gárdáját; ez persze nem is csoda, hiszen a tavalyi év egyik legerősebb modern metalcore lemezét hozták el nekünk. A fogós szerzemények pedig akár egy kissé gyengélkedő élő fellépést is könnyűszerrel elvittek a hátukon, ahogy ezt idén áprilisban megtapasztalhattuk. Azok, akik lemaradtak volna, bizonyára tűkön ülve várják a decemberi fellépésüket, amikor is olyan nevek előtt fognak melegíteni, mint a Parkway Drive, a Heaven Shall Burn, vagy a Carnifex. Azonban a remek hírek után a csapat legutóbbi facebook posztja valószínűleg sokaknál szívritmuszavart okozott: Adrian Fitipaldes nem kíván tovább a zenekar tagja maradni. Az ok főként a turnézással és a hozzá kapcsolódó elfoglaltságokkal hozható összefüggésbe, melyek Adrian számára túl sokat követeltek, mind fizikailag, mind szellemileg. Szerencsére egyből kitértek arra, hogy a további zenélés, illetve a már bejelentett koncertek nem maradnak el – ha kell, beugrik valaki pótlólag a mikrofon mögé, de az sem kizárt, hogy hamar találnak egy állandó énekest. A hangszeres részekért felelős tagok továbbra is életük legfontosabb dolgaként hivatkoznak a Northlane névre, az év végén pedig single formájában hallatnák is a hangjukat. Az eddigiek alapján reméljük, hamar rátalálnak a tökéletes frontemberre, igazán kár lenne értük.