Kiderült, hogy úgy jelentette be a Metallica az új lemezét, hogy az még kész sincs

img59025_1315f70bcf3a3093bbb46ec24fd36a6b

Szinte hihetetlen, hogy le kell írnunk ezeket a sorokat, de a fenti cím valóságtartalma 100%-os: a Rolling Stone magazin készített egy interjút pár órával a „Hardwired” megjelenése után Lars Ulrich dobossal, amikor is a sokak által több ízben is leszólt zenész elárulta a patinás szaklap újságírójának, hogy még el sem készültek az új Metallica-lemezzel. Hogy micsoda? – tehetné fel az olvasó. Teljesen jogosan. Tegnap mi is világgá kürtöltük a hírt, hogy 8 év után végre önálló, teljesen új nagylemezzel jelentkezik a Metallica, ráadásul dupla albummal fognak meglepni minket. A 2003 óta a Metallicában bőgőző Rob Trujillo például egy dalt még fel sem játszott rendesen, ami ezen a szinten érdekes kérdéseket vet fel, hiszen az album már előrendelhető státuszban van. „Az emberek odajönnek hozzám, és megkérdezik, hogy mit gondolok a lemezről. És egyszerűen nem tudom, mert még kész sincsen. Agyfasz volt ez az egész hét.” – mondta el Ulrich a Rolling Stone-nak. A csapat egyébként az egész hetet próbákkal töltötte, ma lépnek majd fel Minneapolis-ban, ez okból gyakorolták be a „Hardwired” című új tételüket is (a felvételek óta sosem játszották el, csak ezen a héten kezdték el a praktizálását). Az említett tétel is egyben az utolsó dal, amelyet megírtak a Hardwired … to Self-Destruct című új korongjukra, James Hetfield és Lars Ulrich egy hét alatt dobta össze és vette fel a számot, ami Ulrich bevallása szerint Metallica-időben számolva az kb. egy nanoszekundumnak tekinthető, ezzel reflektálva arra, hogy milyen lassan szoktak dolgozni.

20160818_193928_7549_939483A csapat egyébként minden apró ötletet rögzített az albumhoz, Ulrich azt is elmondta a Rolling Stone-nak, hogy több mint 1,500 dalötletet tárolt az iPodján akkor, amikor elkezdtek dolgozni az anyagon. Mindegyik ötletet beszámozta, és amikor utazgatott órákon át hallgatta ezeket az ötleteket, és amikor egy olyanhoz ért, ami tetszett neki, akkor annak a számát feljegyezte. Ezekből kezdték el összegyúrni az anyagot Hetfieldék másfél évvel ezelőtt. Lars bevallása szerint 2014 őszén és 2015 tavaszán nyerték el végső formájukat a dalok, pontosabban ekkor értek az írási folyamat végére az egyes tételeknél, Greg Fidelman producer pedig a lehető legtöbbet kihozta a csapatból. Az anyagra egyébként hatással volt a Kill ‘Em All, a Metallica debütáló nagylemeze is. 2013-ban Detroitban eljátszották az elejétől a végéig az albumot, Ulrich egészen addig nem érezte olyan mélynek azt a lemezt, mint pl. a Ride the Lightningot és a Master of Puppets-t. Végül a detroiti bulin világosodott meg, azóta pedig élénken élt benne az album újra való felfedezése. Úgy érzi az elemei végül belekerültek az új albumba is, a dalszerzést mindenképpen befolyásolta. Az interjú során kiderül az is, hogy az egyetlen dal, ami még mindig nincsen kész (amit feljebb említettünk), az a „Spit Out the Bone”, és hétvégén fejeződik be a keverése azután, hogy Rob elvégezte rajta a végső simításokat a basszusgitársávokon. A bejelentés annyira elhamarkodott volt, hogy a dalcímeket is csak a világgá kürtölés előtt két nappal fixálták le, addig olyan munkacímeket használtak, mint pl. „CHI”, „Tin Shot”, „Plow” vagy „Sawblade”, ezek közül a „CHI” volt még befejezetlen dal, a „Spit Out the Bone” munkacíme. Mindezek információkat ismerve, hogyan álltok a lemezzel? Megnyugtató vagy csalódást keltő volt számotokra a „Hardwired”?