Kibővült felálással debütál a This Calling új lemezének első dala

A This Calling zenekar két éve mutatta be Methods of Protest című első nagylemezét, melynek folytatása olyannyira a kanyarban van, hogy egy új számot, a The Last Dance-et már meg is lehet hallgatni róla.

A hardcore punk-zenekar nem kis változáson ment keresztül, miután az Bödecs-Fellegi-Herczeg alaphármashoz többen is csatlakoztak, név szerint: Pettenkoffer Zsófi (vokál), Vida Írisz Minami (vokál), Szirota Márió (dob – On Graves, ex-Alvin és a Mókusok) és Pap Attila (basszusgitár – Svnseas, Poison Alley, ex-Our Youth stb.). Az új tagok már aktívan részt vettek a közelgő album megírásában és felvételében, és ha minden jól megy, akkor élőben is ők fogják előadni a zenekar dalait.

A tavasszal megjelenő nagylemez mondanivalójáról, illetve a banda hátteréről és az aktuális dal szövegéről alább olvashatsz:

A világ jelenlegi lelki állapotában, erkölcsi, szellemi, spirituális mélyrepülésében, abban az információs és kommunikációs kakofóniában, amiben élünk, talán a “káosz” szóval lehetne a legjobban leírni az irányt, amerre fénysebességgel száguldunk. A “rend”-nek nyomát sem látni az emberek szemében / szívében, vagy azokon a csatornákon, amiket (sajnos) kommunikációra használunk. Mindenki a saját igazát harsogja, nem is érdekli, ideje sincs végighallgatni egy olyan véleményt, ami egy másik irányból érkezik. Szintet lépett a megtévesztés, a tömegmanipuláció, a félelemkeltés, a személyi szabadságjogok megnyirbálásának eszközrendszere is.

Ezzel a dallal meg sem próbálunk a régi eszközeinkkel, mondanivalónkkal reagálni mindarra a szennyre, ami elárasztja a világunkat, pusztán megpróbálunk emlékezni (mindenkit emlékeztetni) arra, hogy vannak jó dolgok is az életben. Egész egyszerűen néha hátra kell dőlni, és jól kell érezni magunkat. Mindent és mindenkit le kell szarni. Azt hiszem, ehhez sikerült egy igazi indulót írni!

A friss dal az alábbi videóval debütált és napokon belül elérhető lesz a Spotify-on is, illetve Bödecs Andris egy pólót is készített a megjelenéshez, melyet egy hétig kedvezményes áron lehet megvenni.

Fotó: Bodnár Márton