Kemény zene elektronikus attitűddel – Megjelent a Golconda debütlemeze

Új, kéttagú hazai instrumentális elektrometalos projekt tűnt fel pár hete az interneten. A Golconda debütáló lemeze, az Eleven már hallgatható is a fontosabb zenei platformokon, és több dal kapott vizuális körítést is, legutóbb épp a Chaos as a Metaphor című darab ezen a héten.

A páros névtelenségbe burkolózó tagjai a hivatalos sajtóanyagban a Slipknot és a The Prodigy keresztezéséhez hasonlítják a zenéjüket, ami persze eléggé elnagyolt leírás, bár a mélyre hangolt gitárok miatt nem teljesen alaptalan. Viszont sokkal több közük van az olyan instrumentális bandákhoz, mint mondjuk az újkori Night Verses, aminek a hatása már kapásból az első dalról ordít. Emellett pedig ott van még a rengeteg elektronikus elem, plusz a lemezzáró Gore tételben egy kis ének is.

A zenekar ezt mondja még saját magáról:

A Golconda egyszerű üzeneteket fogalmaz meg. Nem szeretjük az állatkínzókat, a műanyagot, és azt sem, hogy a karácsonyi bevásárlásban emberek halnak meg… Viszont imádjuk a kemény zenét és megpróbáljuk azt olyan attitűddel szerezni és hangszerelni, ahogyan azt teszik és tették az elektronikus zene úttörői. A projekt minden művészeti aspektusát ketten végezzük – beleértve keverést és a videókat -, ezért nem azt tartjuk fontosnak, hogy kik vagyunk, hanem a zenét és az üzenetet. Ha színpadra állunk, ott is a zene, a fény és a vizuál lesznek a főszereplők, nem az alkotók.

Tehát a banda koncertezni is fog, dátumok viszont egyelőre nincsenek, de érdemes figyelni a Golconda facebook-oldalt.