Kedden újra Budapestre érkezik a Mutilation Rites

Szeptember 20-án ismét Budapesten, a Dürer Kertben játszik a kurrens black metal színtér egyik legegyedibb zenekara, a New York-i Mutilation Rites. A Darkthrone-fanatikus kvartettet még a Tombs egykori dobosa, Justin Ennis alapította, hét év alatt pedig kisebb kultstátuszt értek el legendásan hangos és katartikus koncertjeik, valamint a műfaj jellegzetes riffjeit punkos attitűddel, valamint thrash metalos és crustos hatásokkal ötvöző stílusuk miatt. A Pitchfork kritikusa által csak egy mocskosabb Converge-höz vagy a korai Mastodonhoz hasonlított négyes tavaly februárban már járt a fővárosban, most pedig a Wiegedood és a The Dead Creed társaságában visszatérnek, hogy az ősz valószínűleg egyik legsúlyosabb klubkoncertjét adják.

„A hangerőnek kulcsfontosságú része van abban hogy mi és a közönség is át tudjuk adni magunkat a pillanatnak. Olyan hangosan játszunk, hogy ha nem érted és érzed a zenénket, ott fogod hagyni a koncertet. Vagy ott akarsz lenni a közönségben, vagy nem. Nincs középút.” – nyilatkozta pár éve a Pitchforknak az egykori Tombs dobos Justin Ennis. Ez a fajta kérlelhetetlenség és kompromisszummentesség pedig a Mutilation Rites esszenciája is egyben. Bár a zenekar gyökerei egyértelműen a Dissectionig, a Gorgoroth-ig és a Darkthrone-ig nyúlnak vissza, a műfaj jellegzetes tremolós riffelésén át a színtért ötvöző nihilista agresszióig mindent sikerült a saját képükre formálniuk: hol úgy szólnak, mint egy corpsepaintes Motörhead, máshol mint egy amfetaminfüggő vérgőzös Magrudergrind, vagy a már említett Mastodon – gyakran egy számon belül. Nem meglepő, hogy a két évvel ezelőtti Harbringerre már az egykori Today Is the Day-tag Ryan Jones is beszállt hozzájuk, mint basszusgitáros/énekes – a két zenekar hasonló mértékben foglalkozott a műfaji korlátokkal; semennyire. Az ő oszló hullát idéző vokáljai és a gitáros George Paul megkínzott black metalos sikolyai pedig tökéletes kiegészítései lesznek annak a pusztításnak, amit a többi tag a hangszerén véghezvisz majd.

Ugyan a Wiegedood debütalbuma, a De Doden Hebben het Goed csupán tavaly jelent meg, a tagok addigra már olyan zenekarokban fordultak meg, mint az Amenra, az Oathbreaker, a Hessian vagy a Rise And Fall. Ennél is izgalmasabb azonban, hogy a lemez szakít az „anyabandák” leginkább a poszt-metál, a sludge és a hardcore háromszögében mozgó stílusával – a trió lecsupaszított dob-gitár-basszusgitár felállásban játszik atmoszferikus black metalt. Hideglelős építkezések, tremolós riffelések, megkínzott sikolyok, blastbeatek, kegyetlen lelki hidegháború… kevesen tudják ennyire hitelesen megidézni az Ad Majorem Sathanas Gloriam-érás Gorgoroth-ot vagy bármelyik másik második generációs skandináv black metal zenekart. A Wiegedood egyértelműen a műfaj egyik legnagyobb ígérete, akiket még karrierjük elején láthat a hazai közönség.

Az előzenekar, a The Dead Creed a The Psalm nevű görög death metal trió énekes/gitárosának, Thomasnak a szólóprojektje – melyet csak „katakomba bluesként” vagy „akusztikus death metálként” jellemez. Az aszkéta életmódjához illően a zene maga is lecsupaszított, főként egy gitárra íródott dalokat takar, amelyek egyszerre mélybe húzóak és esendőek, szakrálisak és profánok. Talán ilyen lett volna Townes Van Zandt, ha egy skandináv kolostorban nő fel, nem pedig Coloradóban.