2020. szeptember 1.
Újabb előzetes szám jelent meg a Lazarvs közelgő self-titled albumáról. A Pit már az ötödik single a sorban, ami a keménységi skálán nagyjából félúton áll a korábban kiadott Godslayer nettó grindja és a Valhalla grunge-os sulykolása között. A dalhoz készült sötét, színtelen, padláson zenélős videót a banda fotósa, Bodnár Dávid rendezte Áron András frontemberrel közösen.
Utóbbi a Lángolónak mesélt az albumról, a már megjelent dalokról, meg erről az újról is:
Úgy terveztük meg a single premiereket, hogy míg a sláger dalokkal szokás beharangozni egy lemezt, mi a legabszurdabb dalokat választottuk ki, hátha megijed mindenki. A Godslayer olyan, amit egyszer meghallgatsz, aztán többé inkább nem szeretnéd, az Order az abszolút agymenés, a Valhallát pedig megnyugtatásként hoztuk ki, hogy megmutassuk, lesz hullavonszoló lassúság is, nem csak a gyomot kapáljuk.
A Pit, aminek a magyar megfelelője verem, az a dal a lemezről, aminek a dalszövegírása már átcsúszott a karantén időszakba, így egyedül rögzítettem, amikor éppen el tudtam menni a próbaterembe. A dalszöveg az én verzióm, reakcióm és félelmeim a mostani világgal és a fogyasztói társadalommal kapcsolatban. Ahogy ássuk ki a gödröt, egyre nagyobb lesz a verem.
Az új klippel együtt indul az album előrendelése is, ami mától szeptember 7-ig tart a MOMGMT oldalán. Aki előrendeli a CD-t vagy a merch csomagot, szept. 15-én átveheti személyesen, vagy legkésőbb 16-áig megkapja postán. A hivatalos lemezmegjelenés szeptember 21.
A Lazarvs következő koncertjei:
szept. 4 – Tiszaalpár, Alpárfeszt (event)
okt. 17 – Budapest, Barba Negra (event)