Júliusban jön a negyedik Periphery-album, a Periphery III

periphery

Periphery-t aztán igazán nem lehet lustasággal vádolni. Alig több, mint egy éve, hogy a djent alapbandája egy dupla anyaggal, a Juggernaut albumpárossal kavarta meg a maga körüli, amúgy sem éppen álló vizet, majd a két lemezt alaposan meg is turnéztatták, idén év elején pedig máris visszavették magukat a stúdióba, hogy felvegyék az életmű negyedik fejezetét, amire a munkálatokról tudósító videókban kissé zavarkeltő módon rendre a #peripheryIII hashtaggel hivatkoztak. Na, tegnap este kiderült, hogy a srácok nem vicceltek, az új anyag tényleg ezen a címen, egész pontosan Periphery III: Select Difficulty-ként látja majd meg a napvilágot, mégpedig július 22-én, természetesen a Sumerian Records gondozásában. Ha rögtön mögöttes jelentéseket akarnánk belelátni a címadásba, akár azt is felvethetnénk, hogy a banda az új lemezzel minden bizonnyal inkább a korábbi self-titled lemezek technika- és dalközpontúságát viszi majd tovább a Juggernaut nagyszabású koncepciózussága helyett – de effajta fejtegetéseknek egyelőre nem érezzük sok hasznát. Az ízelítők alapján úgyis ízig-vérig Periphery lesz, amit kapunk.

Az albumbejelentéssel egybekötve a zenekar azt is közhírré tette, hogy az eddig basszusgitárosi és produceri teendőkért felelő Adam „Nolly” Getgood mostantól visszavonul a turnézástól, hogy több időt szentelhessen az egyre feljebb ívelő produceri karrierjének. Ezzel együtt továbbra is teljes értékű Periphery-tag marad, de a későbbiekben a koncertezés helyett már csak az épp aktuális stúdiómunkálatokból veszi majd ki a részét.