Jövőre Jonathan Davis is szólóalbumot ad ki

jonathan_davis_korn

Nagyon lendületben vannak mostanában a Korn tagjai: Fieldy nemrég megjelent szólólemeze után 2018-ban Jonathan Davis is egy saját anyagot tervez kiadni. Mindezt az énekes a Facebookon árulta el egy friss videós bejelentkezésben.

Davis közel egy évtizede kezdett el dolgozni első önálló albumán, akkor még a Jonathan Davis and the Simply Fucking Amazings nevű projekt formájában, aminek tagja volt a Korn több zenésze is, köztük Zac Baird egykori turnébillentyűs és a néhai Shane Gibson turnégitáros, aki 2014-ben hunyt el. Jon most bejelentette, hogy Gibson halálával az S.F.A. zenekarnak is vége lett, így egyszerűen a saját neve alatt fogja kiadni a lemezt. A hírek szerint a felvételekbe a Korn dobosa, Ray Luzier és a Limp Bizkit gitárosa, Wes Borland is besegített, néhány dalban pedig a The Matrix producercsapat keze is benne van, akik annak idején a Korn 2005-ös See You On the Other Side albumáért is feleltek.

Az énekes így foglalta össze a jelen helyzetet:

Végre befejezem a lemezem. Még 2008-ban kezdtem el dolgozni rajta, szóval lassan már 10 éve csinálom. Ez a J.D.S.F.A. lemeze, de a J.D.S.F.A. már nem létezik. Sajnos, mivel Shane elhunyt, annak a bandának vége, nem lehet újraindítani. Szóval most csak J.D. van. Nagyon izgatott vagyok. Tíz éve dolgozom ezeken a dalokon, és elképesztően sikerültek. Szóval jövőre kijön a lemez. Épp tegnap forgattam le pár dalnak a klipjét, és jövőre turné is lesz.

A lemez címéről vagy a megjelenés pontos körülményeiről egyelőre semmit nem tudni, az viszont biztos, hogy Davis szólóelőadóként fellép majd a franciaországi Hellfesten június 20. és 22. között.