2021. december 10.
A múlt héten derült ki, hogy jövő áprilisban két koncertet is ad Magyarországon az ukrán White Ward, egyet Budapesten és egyet Veszprémben. A fővárosi állomás április 21-én lesz, a helyszínét a múlt héten még nem lehetett tudni, mostanra viszont kiderült, hogy a nemrég nyílt Turbina Kulturális Központban tartják meg, van facebook-esemény is. Másnap a veszprémi bulinak a Terem ad otthont, ennek egyelőre nincs eventje.
Az ukrajnai Odesszából származó black metal-csapat az utóbbi években teljesen magával ragadta a metalvilágot. Sikerük titka abban keresendő, hogy az átlag „bozótbaszó” black metal zenekarokkal szemben ők teljesen urbánus környezetbe helyezik a kísérletezős agymenéseiket, amihez Dima Dudko szaxofonjátéka kanyarít magával ragadó hangulatot az olyan városi neszek és zajok mellett, mint a szirénák hangja vagy az esőcseppek koppanása a járdaszegélyen. Dalszövegek szempontjából pedig az olyan témaköröket járják körbe, mint az egzisztencializmus, a mentális egészség és a mindennapok problémái. A csapat idén adta ki Debemur Morti címre keresztelt kétszámos kislemezét, amit mindenképp elő is fognak adni több más szerzeményük mellett a jövő évi EU-turné során.
A zenekar nem egyedül indul útnak, velük tart még a svájci Versatile is (nem összetévesztendő az ír hip-hop duóval), valamint Budapesten a helybéli Black Particles nyitja az estét. További fontos infó, hogy a fővárosi bulira csak a helyszínen lehet majd jegyet venni. A tavaly elmaradt A38 hajós White Ward-koncert belépői így nem lesznek érvényesek, azoknak a visszaváltásával kapcsolatban a Hajót kell keresni.