Jön az új Acid King-lemez, itt az első dal róla

Majdnem nyolc év kihagyás után új albumot ad ki az Acid King. A kaliforniai stoner banda ötödik nagylemeze március 24-én érkezik Beyond Vision címmel, a Blues Funeral Recordings kiadónál. Lori S. énekes-gitáros így nyilatkozott az anyagról:

A bandánk sosem volt túlságosan pszichedelikus, de ez most határozottan tripezősebb a billentyűs hangszerek és szintetizátorok miatt. Ilyen még sosem fordult elő az Acid King lemezein. A daloknak tényleg nincs eleje és vége, egyszerűen csak egymásba folynak. Egyetlen műként kell végighallgatni. Az egésznek az a lényege, hogy a hallgató úgy érezze, mintha egy utazáson venne részt. Ha felteszi a fejhallgatót, olyan helyekre juthat el, ahová csak szeretne. A lemez az élet utazására épül. Jason [Landrian, gitáros] és én két éven keresztül folytattunk súlyos, pandémiás beszélgetéseket a próbateremben arról, mi mindenen megy keresztül az ember, ha egy zenekar tagja, ha turnézik, ha az életben vannak kapcsolatai, meg ilyesmik. Azt hinnéd, hogy ez az utazás csak egy irányba fog haladni, de közben olyan különböző irányokba megy, amiket el sem tudnál képzelni.

A lemez számlistája az alábbi lesz:

1. One Light Second Away
2. Mind’s Eye
3. 90 Seconds
4. Electro Magnetic
5. Destination Psych
6. Beyond Vision
7. Color Trails

A lemez felvezető klipje a Destination Psych és a címadó Beyond Vision dalokhoz készült.