John Dolmayan nem tudja, lesz-e még valaha új System of a Down-lemez

Továbbra sem tűnik úgy, hogy a System of a Down egyhamar összerakná végre az évek óta várva várt visszatérő albumát, sőt, a lehetőség egyre csak távolabbinak tűnik. Miután Serj Tankian tavaly egyértelműen kijelentette, hogy ő bizony megunta az éneklést és a szövegírást, idén már Daron Malakian gitáros is elengedte az új System-lemez ügyét és inkább idén újjáélesztette a Scars on Broadway projektjét, hogy ott élje ki a zenélhetnékjét. A napokban pedig John Dolmayan dobos erősítette meg újra, hogy nem állnak éppen túl biztatóan a dolgok.

Ez egy összetett kérdés. Tudod, én bármikor kész lennék belevágni, de a bandám bizonyos tagjai nem tudták úgy intézni, hogy jó legyen nekik. És ez egy olyan dolog, hogy ha nem tudsz mindenkit összehozni és megcsinálni, akkor nem fog megtörténni.

Ezen a ponton már nem tudom, hogy valaha megtörténik-e. Nem tetszik, hogy ezt kell mondanom, de kénytelen vagyok a való világban élni, és bármit is csinálunk a Systemen kívül, az soha nem fog a System közelébe érni. A System a legjobb dolog, amit a System bármelyik tagja valaha is csinálni fog. De ettől még más dolgokat csinálunk.

Dolmayan egyébként mostanában a These Grey Men nevű feldolgozásprojektjével stúdiózik, amiben a barátai, James Hazley és Franky Perez (Apocalyptica, ex-Scars on Broadway) is közreműködnek.

A System legközelebb októberben áll össze pár nyugati parti hakni koncert erejéig, ahol olyan bandák nyitnak majd előttük, mint az Incubus, az At the Drive-In, a Clutch, a Pallbearer és a Skeletonwitch. Nekünk Európában meg továbbra is marad az epekedés meg a nyálcsorgatás erre a gigász lineupra (na jó, meg a Skeletonwitch ingyenes budapesti koncertje júliusban).