Januárban jelenik meg a Dream Theater történetének legnagyobb dobása

d4votcy[1]

Az a helyzet, hogy a Dream Theater bármennyire is a progresszív metál koronázatlan királyai, az utóbbi évtizedben vitathatatlanul belefásultak egy kicsit a saját mesterségükbe, és hiába a csúcsminőség, mégis többé-kevésbé rutinszagú munkák jöttek ki a kezeik alól. Nagyjából két és fél évvel ezelőtt azonban John Petrucci gitáros gondolt egy nagyot, és elkezdte megírni az Álomszínház eddigi legnagyszabásúbb darabját, amely végül 2016 elején fog napvilágot látni.

Az elmúlt hetekben elszórt infómorzsákból először az derült ki, hogy az új anyag egy dupla konceptlemez lesz The Astonishing címmel, majd szép lassan a történet is körvonalazódott: egy távoli jövőben játszódó, disztópikus sci-fi/fantasy sztoriról van szó, amelyben a Ravenskill Rebel Militia lázadói a zene segítségével igyekeznek megdönteni a Nagy Északi Birodalom elnyomó uralmát. A zenekar egy külön weboldalt is indított az album promotálásához, amire szép lassan töltik fel a történethez kapcsolódó karaktereket, térképeket, videókat, miegymást. Eközben pedig megérkeztek a valódi részletek is: a dallista, a borító, a megjelenési dátum, és az első előzetes dal.

original[1]A The Astonishing 2016. január 29-én jelenik meg a Roadrunner gondozásában, a két lemezen összesen 34 számmal. Nem, nem elírás: harmincnéggyel. A teljes játékidő Petrucci elmondása szerint 2 óra 10 perc körül lesz, és ha mindez nem lenne elég nagyra törő, a zenekar a jövő év eleji Európa-turnéján a teljes anyagot élőben is meg tervezi szólaltatni.

A borító itt jobboldalt látható (gyanítjuk, hogy NOMACS kifejezés az ezen is látható drónokat/droidokat/kütyüket jelöli), alább pedig a mutatjuk számlistát és a The Gift of Music című felvezető tételt is.

Act I
1. „Descent of the NOMACS”
2. „Dystopian Overture”
3. „The Gift of Music”
4. „The Answer”
5. „A Better Life”
6. „Lord Nafaryus”
7. „A Savior in the Square”
8. „When Your Time Has Come”
9. „Act of Faythe”
10. „Three Days”
11. „The Hovering Sojourn”
12. „Brother, Can You Hear Me?”
13. „A Life Left Behind”
14. „Ravenskill”
15. „Chosen”
16. „A Tempting Offer”
17. „Digital Discord”
18. „The X Aspect”
19. „A New Beginning”
20. „The Road to Revolution”

Act II
1. „2285 Entr’acte”
2. „Moment of Betrayal”
3. „Heaven’s Cove”
4. „Begin Again”
5. „The Path That Divides”
6. „Machine Chatter”
7. „The Walking Shadow”
8. „My Last Farewell”
9. „Losing Faythe”
10. „Whispers on the Wind”
11. „Hymn of a Thousand Voices”
12. „Our New World”
13. „Power Down”
14. „Astonishing”