Ismét együtt a The Taktika?

A mai nap folyamán kaptuk az itt látható két fotót, amin három ismerős arcot láthatunk zenélni: a gitárnál és mikrofonnál álló Benedek Albert és a basszusgitáros Szendi Csaba a The Taktika alapítói (Csaba emellett a Fallenintoashesből és a kései Bridge To Solace-ből is ismerős lehet), míg a dobok mögött az egykori Embers Kristófja ül: a ‘Taktikában Pándi Balázs dobolt korábban, a zenekar pedig legutóbb 2008-ban állt színpadon, a Newborn jótékonysági újjáalakuló koncertjén. A banda az előző évtized hajnalán olyan formációknak melegíthetett be, mint a Converge, a Burst vagy a Modern Life Is War, és a ‘Taktikának hivatalos megjelenése csak a 2004-es Good Night White Pride válogatáslemezen volt, ahol az Epigon című daluk a Bridge To Solace, a United Side, a Choose Your Path és többek között a Nesze egyes szerzeményei mellett kaphatott helyet. Az alábbiakban végighallgathatod a zenekar digitálisan archivált demóját, valamint láthatsz még egy fotót, mi pedig hamarosan több információval jelentkezünk.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=vlluldt89jE