Ismét aktívak a Gaza zenészei, csak új név alatt

Márciusban jött a hír, hogy kilenc év és az addigi legjobb lemezük, a tavaly megjelent No Absolutes In Human Suffering kiadása után feloszlik a három éve a Converge előzenekarként Budapestet is megjárt Gaza, ami igaz is volt, csak az nem stimmelt, hogy ezzel a közös zenélést is abbahagyják – mint kiderült, Cult Leader néven ismét együtt játszik a Gaza hangszeres tagsága, egyedül Jon Parkin frontembert cserélték le egy bizonyos Sam Richardsra (vagyis azt teszik, amit sokak szerint számos bandának tennie kéne, avagy az énekes lecserélése után új név alatt folytatják), akit a Rile nevű formációból ismerhet a közönség. Egyelőre még nem tudni, hogy mikor érkeznek az új dalok, de az biztos, hogy az első koncertjüket a Full of Hell, a Rile (ami ezek szerint továbbra is aktív marad) és a Seven Sisters of Sleep oldalán adják majd. Íme egy dal az említett albumról.