2021. október 7.
Talán csak az nem ismeri a Converge negyedik albumának, a huszadik születésnapját egy hónapja betöltő Jane Doe-nak a borítóját, aki egyáltalán nem jártas a metal és a hardcore világában. A megkerülhetetlen, sokak által a mai napig a csapat legjobb lemezének tartott kiadványhoz a zenekar frontembere, Jacob Bannon készítette el a híres grafikát, ami azóta temérdek ruhaneműn, poszteren, tetoválásként és megszámlálhatatlan egyéb formában jelent meg, ismertsége majdhogynem a Misfits „démon” figurájáéval vetekszik.
A nőalak kiléte az elmúlt húsz évben rejtve maradt. Nagyon kevesek kivételével senki se tudhatta, kit is ábrázol a kép, illetve létezik-e egyáltalán a Jane Doe-t ihlető nő a valóságban is, vagy csak a művész víziójának a kivetülése. Bannon mindezidáig csak sarkalatosan nyilatkozott az ábráról, inkább a felhasznált eszközöket részletezte, a jelentéstartalmat a befogadóra bízta. A rejtélyről most lehullott a lepel, ugyanis egy francia modell, nevezetesen Audrey Marnay megosztotta a képet az Instagramján, mellette egy 2001-es olasz Marie Claire magazin címlapfotójával, amin ő szerepel és Jan Welters fotós követte el. A képek alá írt mindössze annyit írt:
Sziasztok, Converge! Itt „Jane Doe”. Beszélhetünk?
View this post on Instagram
A két kép valóban kísértetiesen hasonlít és szinte minden részlet egyezik is az „eredeti” és a borító között. Természetesen nem lenne kerek a sztori, ha nem tudósítanánk az érme másik oldaláról is, befutott ugyanis a válasz Jacob Bannontól is, amiben azt írja:
Csak hogy tisztázzuk: ez egyértelműen az egyik forrása a Jane Doe album eredeti stencil/mixed media vizuáljának. A munkáim nagy része mindig is kollázsolással, kivágás/beillesztés módszerrel készült (és készül is azóta is). Több száz képet fénymásoltam le és festettem/rajzoltam újra nagy vonalakban, hogy megszülessen a kiadvány grafikája. Ez nem egy egyedi munkafolyamat, Shepard Fairey-től Francis Baconig mindenki így csinálta. Idővel a munkáim sokkal kifinomultabbak lettek, de mindig is ebben a stílusban fognak gyökerezni. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után még mindig lesznek-e olyanok, akik azt mondják, hogy valójában a Slayer Reign in Blood borítójáról nyúltam le az arcot. (bal felső sarok, a logó alatt balra – a szerk.)
Természetesen órákig lehetne azon vitázni, hogy mi plágium és mi nem, meddig terjed az alkotói szabadság, illetve mit lehet és mit nem lehet felhasználni, újraalkotni, lemásolni. Az sem kizárt, hogy a hölgy a Nevermind-srácon felbuzdulva vetett véget a húszéves titoknak pont most. Az biztos, hogy ha tovább eszkalálódik az ügy, még foglalkozni fogunk ezzel, addig pedig várom, hogy jelentkezzen a mostanra serdülőkorba lépett birkabébi a Dear Desolation borítójáról.
