Howard Jones megint beugrott a Killswitch Engage-be előadni három dalt

Amióta a Killswitch Engage először cserélt frontembert, azóta háborúznak egymással a rajongók, hogy vajon Howard Jones vagy Jesse Leach-e a jobb énekes, illetve melyik éra a patikább a banda történetében. Csak hogy világosan lássuk a dolgokat: Leach ’99-től 2002-ig volt a zenekar feje, majd az ő helyére érkezett Jones, akit tíz év után ismét Jesse váltott, és azóta is ő van a mikrofonnál.

Nyilván ez egy soha véget nem érő csata a felek közt, az viszont kollektíven meg tudja dobogtatni bármelyik tábor szívét, amikor ez a két fazon egyszerre vesz kezelésbe egy Killswitch-trekket. Erre koncerteken már többször is sor került, illetve a legutolsó, 2019-es Atonement lemezen stúdiókörülmények közt is átélhettük, ahogy Howard a The Signal Fire című számban visszahozza a régi jó KSE-zamatot.

Most pedig, ha már a Killswitch Engage és Jones jelenlegi zenekara, a Light the Torch (meg az August Burns Red) együtt turnézik az ‘államokban, akkor szinte magától értetődő volt, hogy az énekes ismét beszálljon kicsit korábbi csapatába. Rögtön a turné nyitóállomásán, Pittsburghben közösen nyomtak el két megkerülhetetlen Howard-érás klasszikust, a Rose of Sharynt és a The End of Heartache-et, illetve a már említett duettet, a The Signal Fire-t.

Sajnos egyelőre csak rajongók által készített koncertfelvételek elérhetőek, de nem tartom teljesen kizártnak, hogy a srácok kiadják ezeket a dalokat profibb módon is, akár bónuszként egy jövőbeli kiadványon, hiszen ilyen tényleg nem mindennap történik a KSE háza táján.