Holnap mutatja be új kislemezét élőben a Shell Beach

SHELL BEACH, KIES, PIGEONCOMA @ GMK event

Rendszeres olvasóink biztosan tisztában vannak azzal, mennyire vártuk a Shell Beach új kislemezét, hiszen az év elején (sőt, igazából már tavaly is) többször is hangot adtunk eme várakozásnak az oldal hasábjain. Január végén aztán végre megjelent a Changes x Restless x Faithless EP, ami egy újabb izgalmas fejezetet nyitott a banda történetében, mi pedig a kislemezbemutató koncertig hátralévő napokat kezdtük el türelmetlenül számolgatni. Holnap eljön a második nagy nap is, a poszt-hardcore magyar bajnokai a Gozsdu Manó klubban viszik először színpadra az új anyagot – és persze biztosan nem maradhatnak majd ki 2012 legjobb hazai lemeze, a This Is Desolation, vagy a 2007-es debüt, az Acronycal húzónótái sem.

A Kies csapatáról szintén gyakran ejtettünk elismerő szavakat az utóbbi időben, hiszen az ország egyik leghevesebben feltörekvő zenekaráról van szó, akik tavaly nyári bemutatkozó EP-jükkel egyből az év végi kislemezlistánk első felébe ugrottak. A félig kecskeméti, félig kerekegyházi (és félig a Stubborn tagságából verbuválódott) banda receptjének fő hozzávalói a rádiórock, a grunge, meg egy nagy adag punkos lendület, lehengerlő koncerteken tálalva. Nem véletlen, hogy ősszel a Fish! már egy komplett országjárásra is elvitte őket, ami a legutóbbi klipjükben került megörökítésre:

Az este nyitánya és egyben “új fiúja” pedig a Pigeoncoma lesz. Az egykori Marionette ID tagjaival felálló, az előddel szemben erőteljesebb poszt-hardcore-ba hajló bandának ez lesz története második koncertje, de nemrég közzétett bemutatkozó daluk alapján feszes húzásból náluk sem lesz hiány. Fél 9-kor kezdenek, ne maradjatok le!