2017. március 26.
![p7P5BIhm[1]](http://nuskull.hu/wp-content/uploads/2017/03/p7P5BIhm1.jpg)
Március 27-én, hétfőn újabb igazi progünnepnek lehetünk tanúi az A38 hajón, ugyanis három különböző ország fiatal tehetségei, név szerint az ausztrál Plini, a szerb David Maxim Micic és a lengyel Disperse csapata érkeznek hozzánk, hogy frissen, ropogósan mutassák be a hazai közönségnek az új lemezeiket. Merüljünk hát el bennük egy kicsit a buli előtt!
A Sydney-i gitáros három kislemez után tavaly ősszel adta ki az első teljes albumát, a Handmade Cities című hétszámos anyagot, ami egyszerre mutatja be a rá jellemző zenei tudást, elmélyültséget és részletekre odafigyelést. A fiatal tehetség egyébként építészetet tanult egyetemista éveiben, és az albumon is érződik, hogy nagyon komoly struktúrákban gondolkozik, így a dalok is igen összetettek és változatosak. Kézzel fogható a főhős tekintélyes zenei tudása, amivel viszont egyáltalán nem igyekszik minél többet villogni, sokkal inkább az összhatás maximalizálását tekinti célnak. A dalok közt egyaránt találni tipikusan djentes szaggatásokat (Cascade), jazzes finomságot (Electric Sunrise), akusztikus nyugtatást (Here We Are, Again), valamint egy igazi fülbemászó slágerdalt is (Every Piece Matters). A Handmade Cities legfőbb erőssége, hogy egyszerre tud lehengerlően nagyszabású és szerényen visszafogott lenni, amit nem sok hasonló stílusú zeneszerzőről mondhatunk el.
Plini egyébként tavaly nyáron már bizonyított egyszer az A38-on, amikor az Animals As Leaders vendégeként mutatkozott be egy kifinomult, elvarázsoló és felemelő koncerttel, első hazai headliner fellépésétől is legalább hasonló hatást várhatunk.
A Destiny Potato szerb gitárosa a hónap elején megjelent új szólóalbumát fogja bemutatni a hajón. David Maxim Micic a Destiny Potatoban is komoly részt vállalt a dalírásból, többek között neki is köszönhető a zenekar igazán egyedi hangzása, a saját szerzeményeire pedig még inkább illik a különleges jelző. A Who Bit the Moon című album természetesen hozza az igazi prog hangulatot, kicsit olyan, mintha egy varázsvilágban lennénk, ám egészen másképp, mint Plini esetében, ugyanis ez nem is igazán egy instrumentális dalcsokor. Merész lehet a kijelentés, hiszen egyértelmű, hogy ének nem jelenik meg a számok alatt, de az instrumentális metálzenekarok a vokálokat általában rengeteg gitársávval helyettesítik, ám ez a Who Bit the Moonról teljesen hiányzik. Ez pedig már csak azért is pozitív tényező, mert kifejezetten üdítő, hogy David nem tarkítja tele a számokat ezer és egy szólóval, hanem inkább csak megy a flow-val, ami hallgatóként teljesen természetesnek érződik. Plini lemezéhez hasonlóan itt is született egy igazán fülbemászó slágerdal, ami minden bizonnyal a koncerten is el fog hangzani, név szerint a Living Room, amiben mellesleg a szintén igen ismert Intervals gitárosa, Aaron Marshall vendégeskedik. A Who Bit the Moon egy nagyon sokszor újrahallgatható, kellemes anyag lett, a koncert pedig az este egyik, ha nem a legizgalmasabbjának ígérkezik.
A lengyel Disperse harmadik nagylemeze, a Foreword komoly meglepetéssel szolgál a krakkói progbanda korábbi anyagaihoz képest, ez pedig nem más, mint az ének. Kellemes csalódás, hogy az „éneklő gitár” helyett most egy éneklő ember van a reflektorfényben, még akkor is, ha a vokálok felhasználásának módja nem tökéletes. Vannak szakaszok a dalokban, ahol kifejezetten jól szuperál együtt a zene és az ének, de néhol összeférhetetlennek érződik a kettő. A zenei alapok továbbra is színesek, sok váratlan ritmustöréssel, a hangszeres tehetség egyértelmű, amit a remek stúdiómunka is kihangsúlyoz. A csapatot remek koncertzenekarként tartják számon, érdemes tehát már rájuk is odaérni, pláne annak tudatában, hogy az évek alatt hány olyan zenekart késtünk le, akik később nagy kedvenceink lettek.
