Hétvégén debütál a régi Dürer Kertről készült dokumentumfilm

Habár a Dürer Kert most már több mint egy éve az „új” helyszínén működik a 11. kerületben, de Budapest egyik legfontosabb klubja természetesen nem felejtette el, hogy honnan jött. Olyannyira nem, hogy most egy konkrét dokumentumfilmmel emlékeznek meg azokról az időkről, egész pontosan 12 évről, amikor még a Városliget szomszédságában üzemelt a hely. Az Ajtósi Dürer sor 19-21. című filmet Lerch Péter (Carbon Head Productions, Mihaszna Film) rendezte, és megszólal benne több, a hely történetében fontos szerepet játszó arc is, például Borbás Robi, Kókai Barnabás vagy a Téveszme zenekar tagjai.

A film bemutatója most hétvégén lesz az új Dürerben. A két nyilvános, ingyenes vetítés csütörtökön és pénteken 20:00 órakor kezdődik, ezek előtt és után pedig beszélgetések is lesznek a rendezővel.

A premier kapott külön facebook-eseményt is, ahol a Dürer stáb így foglalja össze a lényeget:

Egykori Deák-villa, Sacré-Coeur-zárda, pártiskola, ELTE bölcsészkar… és végül Dürer Kert.⁣⁣

Avagy a nagy találkozások – új barátságok, friss szerelmek, komoly kibékülések, olykor üzletkötések, szóval az úgynevezett életre szóló élmények kultikus színtere… ⁣⁣Hajnali hazaséták a Városliget mellett, vagy éppen éjszakai korai angolos távozások, kisfröccs, nagyfröccs, pogó, bodysurf, táncház, vásár, jótékonykodás, külföldi sztárfellépők, homlokzaton táncoló artisták.⁣⁣

A végtelenségig tudnánk említeni minden egyes kis részletét az Ajtósi Dürer sornak, aminek köszönhetően egy örök színfoltot hagyott a városképen – na de akkor mi maradna a vetítésre?⁣⁣

Amikor még magunk sem számoltunk egy korszak lezárulásával, barátunk, Lerch Péter, aki a Carbon Head Productionban és a Mihaszna filmben tevékenykedik, fogta magát és óriás erőkkel elkészítette a nagybetűs Dürer filmet, eggyé vált hétvégéinkkel, együtt lüktetett az éjszakai történésekkel, hogy mozgóképen is vissza lehessen adni azt, mi zajlik egy olyan kulturális térben és közösségben, ahol bármi megtörténhet és bárki megférhet egymás mellett, legyél punk, rocker, alter, néptáncos vagy éppen goás.⁣⁣

Ez a film tehát ezeknek a meghatározó éveknek kíván köszönettel adózni, azokkal az emberekkel közösen visszarepülve az időben, akikkel együtt építettük ki ezt a ‘jelenséget’; legyen az vendég, vagy ott⁣⁣ dolgozó, egyszeri vagy többszöri koncertező – veletek és általatok vált ez a hely az underground otthonává!⁣⁣

Új fejezetet nyitottunk, és habár a helyszín megváltozott, a Dürer értékei változatlanok maradtak.⁣⁣ Így szeretettel meghívunk minden kedves barátot a szeptember 15-16-i vetítésünkre új kertünkben, nosztalgiázva a régi szép emlékekről és koccintva a leendő újakra!⁣⁣

Ölelés és rock’n’roll!⁣⁣

Kapcsolódó hír, hogy mivel az új Dürer nagytermének építése előre nem látható ideig csúszni fog, ezért több közelgő koncertet is át kellett szervezni más helyszínekre vagy időpontokra. Többet között az alábbiakat: