Hetedik alkalommal szabad a part Hegyalján

A Hegyalja Fesztiválnak helyt adó rakamazi Tisza-kemping a szervezők és a helyi társadalom összefogása révén immár alkalmas a több mint félszázezres vendégsereg fogadására – adta hírül a Delta Fest Kft. Bár a meteorológiai előrejelzések kedvező időjárásról szólnak, a társaság felkészült a legrosszabbra is. Ennek jegyében száz köbméter faforgács áll raktáron a terület esetleges mentesítésére, illetve bazalt utak épülnek a július 12-én kezdődő fesztivál helyszínén. A megfeszített előkészületekre azért volt szükség, mert a Tisza árterületén található kempinget az idén kétszer is ellepte a folyó.

A legnagyobb vidéki ifjúsági rendezvényként jegyzett, immár hetedik alkalommal megrendezendő Hegyalja Fesztiválra egyébként rendkívül nagy az előzetes érdeklődés, elővételben közel tízezer bérlet fogyott el. Ez azt jelenti, hogy a Hegyalja történetében először akár a „Megtelt” tábla is kikerülhet a kempingre, a programokat pedig a továbbiakban csak napijeggyel tekinthetik meg a fesztivállátogatók. Így a szervezők azt tanácsolják: aki több napig kíván részt venni a fesztiválon, ne halogassa a bérletvásárlást, hanem mielőbb keresse fel a www.hegyaljafestival.hu oldalon is megtalálható árusítóhelyek valamelyikét, legkésőbb július 10. hétfőig.

A Hegyalja Fesztivál zenei programjai minden műfaj kedvelői számára kínálnak vonzó programokat. Csak néhány fellépő a parádés szereposztásból: Motörhead, Freestylers, Dub Pistols, Roni Size – és a sor hosszan folytatható, mint ahogy a magyar fellépők impozáns listája is: Tankcsapda, Kispál és a Borz, Quimby, Anima Sound System, Belga, Palotai, Depresszió, Colorstar, Alvin és a Mókusok, stb. A fesztiválon egyébként nyolc színpadon közel kétszáz produkció tekinthető majd meg.

A zenei programok, a bortúrák, a Tisza, a strand mellett kiemelt szerepet kap a civil szféra, a Civil utcában számos egyesület és alapítvány mutatkozik be. A környezetvédelem, a környezettudatos életforma népszerűsítése továbbra is hangsúlyos célkitűzése az eseménynek. A Zöld Sátor vendége lesz egyebek közt Kovács Kálmán, a szaktárca államtitkára, a környezetvédelmi bizottság két alelnöke, Orosz Sándor és Nagy Andor, valamint számos hazai és nemzetközi zöld szervezet vezető személyiségei. Emellett ugyanitt találkozhatnak az érdeklődők egyebek közt Faludy Györggyel, Pajor Tamással, Szőnyei Tamással, Aradi Csabával.

A közel egyhetes közösségi eseményen a korábbiaknál komfortosabb körülmények várják a fesztiválozókat: higiénikusabb mobil illemhelyek, több zuhanyzó, kulturáltabb kiszolgálás, udvariasabb biztonsági szolgálat. A szervezők tisztában vannak vele ugyanis, hogy nagyon sok fiatal számára ez néhány nap jelenti a nyaralást is, ezért igyekeznek olyan körülményeket teremteni, melyek elősegítik a valóban emlékezetes aktív pihenést.